Milyen eredményeket ért el az a felvételiző, akit 98 ponttal vettek fel? Érettségi-felvételi
Székács Linda

Milyen eredményeket ért el az a felvételiző, akit 98 ponttal vettek fel?

Elég volt a kettes is.

A maximum 500-ból mindössze 98 pontra volt szüksége annak a jelentkezőnek, akit utolsóként vettek fel a Wekerle Sándor Üzleti Főiskola levelező tagozatos, önköltséges gazdálkodási és menedzsment képzésére, ami az idei felsőoktatási felvételi legalacsonyabb ponthatára.

Hogy ehhez pontosan milyen tanulmányi- és érettségi eredményekre volt szükség, arra az Eduline pontszámító kalkulátorának segítségével próbáltunk rájönni.

Itt először a tanulmányi pontokat adtuk meg, ahol mindenhová csak a minimumot, tehát az elégséges, 2-es érdemjegyet írtuk be, ami alapján 40 pontot számolt a rendszer.

Ezt követően az érettségi eredmények következtek, ahol szintén mindenhová az elégséges érdemjegyhez szükséges minimum 25 százalékot írtuk be, így a rendszer az érettségi eredményekből 125 pontot számolt, amiknek ugyanakkor csak az átlaga számít, vagyis 25 pont. Választott érettségi tárgyaknak pedig a magyar nyelv és irodalmat, valamint a matematikát pipáltuk be, amiknek a 25 százalékos eredményéért a rendszer 34 pontot számolt.

Az így kapott összpontszám 99, azaz egy ponttal több, mint amennyit a Wekerle Főiskola említett képzésére utolsóként bekerült hallgató szerzett.

Ponthatárok 2025

 

Több tízezer forintos támogatásokat kaphatnak a diákok a 2025/2026-os tanévben  Közoktatás Gál Luca

Több tízezer forintos támogatásokat kaphatnak a diákok a 2025/2026-os tanévben

Szeptemberben indul a 2025/2026-os tanév, a rászoruló fiatalok számára pedig több országos és önkormányzati ösztöndíj is elérhető. Ezeknek a programoknak nem pusztán az a céljuk, hogy anyagi segítséget adjanak a tanulóknak, hanem hogy valódi esélyt biztosítsanak számukra a tanulmányaik befejezésére: legyen szó középiskolai felvételiről, érettségiről vagy szakmaszerzésről, illetve a felsőoktatásban való helytállásról. Mutatjuk, milyen lehetőségekből választhatnak a diákok, és milyen feltételekkel igényelhetők a különböző támogatások.