A legtöbb diák kettesre érettségizett idén is matekból Érettségi-felvételi
Kurucz Tünde

A legtöbb diák kettesre érettségizett idén is matekból

Közel 19 ezren örültek annak, hogy átmentek az idei matekérettségin.

Az Oktatási Hivatal statisztikái szerint a legtöbben, 18935-an a májusi matekérettségin kettest kaptak középszinten. Ez azt jelenti, hogy nagyjából minden negyedik diáknak elégséges került bele az érettségi bizonyítványába. Viszont jóval többen, összesen 18156-an kaptak jelest középszinten matekból. (A tavalyi érettségin csupán 12216 diák vizsgázott ötösre matekból.)

Ponthatárok 2025

A matek most sem sikerült mindenkinek. Elégtelent középszinten a vizsgázók 1,55 százaléka, összesen 1109 tanuló kapott, ebben természetesen nincsenek benne azok, akik el sem mentek a vizsgára.

Matekból középszinten az érettségik átlaga 57 százalék lett, ami egyébként egy erős hármasnak felel meg.

 

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.