Nem kell aggódniuk az állami féléveik miatt azoknak, akiket ide vesznek fel Érettségi-felvételi
Székács Linda

Nem kell aggódniuk az állami féléveik miatt azoknak, akiket ide vesznek fel

Itt olyanok is tanulhatnak, akiknek már nincs állami féléve.

"Az NKE-n eltöltött állami támogatott félévek nem számítanak bele a felsőoktatási jogszabályok által engedélyezett tizenkét félévbe" - szerepel a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szeptemberben induló tanárképzésének honlapján.

A képzést ezek alapján tehát ingyenesen végezhetik el olyanok is, akik már szereztek legalább egy diplomát és nincs több (vagy elég) államilag támogatott félévük, de azoknak is megmarad a lehetőségük a jövőben ingyen más szakokat is elvégezni, akik korábban még nem jártak egyetemre.

Amellett, hogy a szakon elvégzett állami ösztöndíjas képzések nem számítanak bele a tizenkét állami félévbe, a tanárszakos hallgatók egy kiegészítő modul teljesítésével egyidejűleg bölcsészettudományi alapszakos oklevelet is szerezhetnek. A nappali munkarendű hallgatókat pedig "kiemelt ösztöndíjjal" segítik.

 

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.