Mély levegő és vágjatok bele. Nehezebbnek hangozhat, mint amilyen az angol, de ha ezekre emlékeztek, akkor semmi baj nem történhet a következő 180-240 percben.
Szedjétek össze a gondolataitokat
A vizsga négy részből áll majd, és középszinten ennyi időtök lesz az egyes részekre:
- olvasott szövegértés – 60 perc
- nyelvhelyesség – 30 perc
- hallott szövegértés – 30 perc
- íráskészség – 60 perc
Ugyanez emeleten így oszlik el:
- olvasott szövegértés – 70 perc
- nyelvhelyesség – 50 perc
- hallott szövegértés – 30 perc
- íráskészség – 90 perc
Minden esetben olvassátok át figyelmesen a feladatot, amit kaptok. Az angoltanárok szerint a legtöbben azon csúsznak el, hogy csak átfutják, hogy mit is kell pontosan csinálni.
A vizsga nem egyben lesz megtartva, a négy rész között, az első kettő után tartanak majd egy 15 perces szünetet. Ezalatt ürítsétek ki az agyatokat és fókuszáljatok majd a véghajrára.
Szótár a legjobb barátod
Még ha nem is használjátok, nagyon jó mentőöv, ha az asztalotok szélén ott van egy angol-magyar vagy magyar-angol szótár az íráskészég feladatoknál. Ha máshoz nem is, a végén a szövegetek ellenőrzésére jó, ha használjátok, biztos, ami biztos alapon. Így nagy eséllyel nem marad a leveleitekben helyesírási hiba.
A szótár helyes használatáról ebben a cikkben írtunk korábban:
Érettségi 2025: milyen szótárat használhatok az angolérettségin?
Ügyeljetek az íráskészségben kapott feladatokra
Korábban említettük, hogy a rövid és a hosszú levél esetében is fel szoktak sorakoztatni 2-3 pontot, amire ki kell térni az esszékben. Ezeket ne hagyjátok figyelmen kívül, mivel pontlevonás járhat, ha nem építitek bele a szövegetekbe.
Arra is figyeljetek, hogy milyen stílusban kell majd megírjátok a leveleket. Van különbség a hivatalos és a baráti levél között, illetve ügyeljetek az írásképetekre is. Jól tagolt legyen a szöveg és felismerhető a gondolatmenet, amit át próbáltok adni.
Kövessétek velünk az angolérettségi eseményeit percről percre: