Öt műsorlista, ami segíthet az érettségire készülésben Érettségi-felvételi
Rodler Lili

Öt műsorlista, ami segíthet az érettségire készülésben

A zene köztudottan jó hatással van a tanulásra, akkor is, ha valaki hangszeren játszik, de akkor is, ha tanulás közben hallgat zenét. Vannak, akik kifejezetten ezért csinálnak a Spotifyon saját listákat, bevált tanulós zenékkel.

Nem csak zenei műsorlistákat lehet találni az egyik legnagyobb zenei megosztó platformon, korábban már beszámoltunk róla, hogy remek podcastokat is találhattok ott, amik segíthetnek az érettségire való felkészülés utolsó időszakában is.

 


 

Most mutatunk öt olyan műsorlistát, amivel stimulálhatjátok az agyatokat tanulás közben, illetve passzív tudásanyagot raktározhattok el hallás alapján.

Olyan lesz, mint a tavalyi? Ilyen lehet idén a sokat kritizált magyarérettségi

Pár kivétellel, de itt megtaláljátok azokat a memoritereket, amik felmerülhetnek az érettségin:

 

Történelemhez kifejezetten hasznos összefoglaló műsorlista:


Lassabb zenék, finoman használt basszussal, amik mellett könnyen megmarad a beemelt információ:


Egy újabb lista a magyar érettségihez, ebben picit több dolgot találtok, például Homérosz Odüsszeiájának első énekének részletét, vagy Catullus Gyűlölök és szeretek című epigrammáját:


Az összes zenei műfaj közül a jazz az, amire a legtöbben esküsznek a tanulásnál, hogy segít:

 


Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását Közoktatás Székács Linda

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását

Ha még egyszer rosszat mernek mondani, akkor bajba kerülhetnek - ezt mondta az iskolaigazgató azoknak az általános iskolás diáklányoknak, akik négy évvel ezelőtt segítségért fordultak hozzá egy őket fogdosó, iskolai foglalkozáson jelenlévő férfi miatt. Az ügyben szeméremsértés miatt indult eljárás, és bár a bíróság szerint az iskola hárított, a tankerület ma már máshogy vélekedik.