Egyre több diák menne a szakképzésből egyetemre Érettségi-felvételi
Kurucz Tünde

Egyre több diák menne a szakképzésből egyetemre

2022 óta mintegy másfélszeresére nőtt azoknak a diákoknak a száma, akik a szakma megszerzése után a tanulmányaikat egyetemen folytatnák, de mégis a felvettek többsége gimnazista.

Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint idén 2022-hez képest 57 százalékkal nőtt azoknak az aránya, akik a szakképzésből jelentkeznek a felsőoktatásba.

Azonban azt is érdemes megjegyezni, hogy az OH friss, aktív hallgatói kutatásából kiderült, hogy a felvett hallgatók döntő többsége, 2023-ban mintegy 83 százaléka, gimnázium után került be az egyetemre, és csak alig 14,4 százalékuk érkezett technikumból vagy szakgimnáziumból.

Az Eduline-on korábban részletesen beszámoltunk arról, hogy a szakképzésből nem feltétlen vezet egyenesen az út az egyetemre, főleg ha a diák a szakmájától teljesen eltérő szakterületen tanulna tovább.

Ugyanis nem mindegyik egyetem fogadja el a szakmai vizsgát ötödik érettségi tárgyként. Emiatt ezeknek a diákoknak egy hatodik tárgyból is érettségizniük kell, amit ráadásul csak olyan tárgyból tehetnek le, ami a technikum helyi tantervében szerepel.

Emellett ezeknek a diákoknak akkor is le kell tenniük a szakmai vizsgát ahhoz, hogy érettségi bizonyítványt kapjanak, ha közben meggondolták magukat, és biztosan tudják, hogy nem szeretnének a pályán maradni.

Ugyanakkor ha a tanuló az adott szakterületen tanulna tovább egyetemen vagy főiskolán, akkor a szakmai vizsga még előnyt is jelenthet.

 

 

 

10 fontos kérdés és válasz a szóbeli érettségi vizsgákról Érettségi-felvételi Székács Linda

10 fontos kérdés és válasz a szóbeli érettségi vizsgákról

Az ország mintegy 1157 helyszínén több mint 142 ezren vizsgáztak legalább egy érettségi vizsgatárgyból május 5-23 között. Az írásbeli érettségiket követő kis szünet után június 3-án kezdődnek az emelt szintű szóbeli érettségik, amik június 11-én érnek véget. A középszintű szóbeli érettségi vizsgákat pedig június 16. és július 2. között kell megszervezniük az intézményeknek. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat a szóbeli érettségi vizsgákról.