Elmondjuk, hogy mekkora baj, ha elfelejtettétek feltölteni valamelyik középiskolai bizonyítványotokat az e-Felvételibe.
Február 15-ig tudtatok jelentkezni a 2025 szeptemberében induló egyetemi, főiskolai szakokra. Eddig tudtátok megjelölni azokat az alap, osztatlan vagy mesterképzéseket, ahova szeretnétek bekerülni.
Itt kiszámolhatjátok a pontjaitokat |
Ha szívesen kalkulálnátok a pontjaitokkal, próbáljátok ki az Eduline pontszámító kalkulátorát. Számolgatnátok? Itt megnézhetitek, milyen adatokat kell megadnotok, melyik pontszámítással jártok jobban, és hogyan működik a kalkulátor. A 2024-as felvételi összes ponthatárát itt tudjátok megnézni. |
Az e-Felvételi rendszerébe eddig kellett felvinnetek a személyes adataitokat, és a már meglévő középiskolai eredményeiteket vagy nyelvvizsgátokat. Ha ehhez kapcsolódóan a bizonyítványotokat elfelejtettétek feltölteni, akkor sincsen gond, hiszen március 20-án indul az ügyintézési időszak.
Legkésőbb június 25-ig megkapjátok a hiánypótlási felhívást e-mailben, és a hiányzó dokumentumokat egészen július 9-ig pótolhatjátok.