Ha nem vettek fel egyetemre még jelentkezhettek az SZTE részismereti képzéseire Érettségi-felvételi
Tornyos Kata

Ha nem vettek fel egyetemre még jelentkezhettek az SZTE részismereti képzéseire

Több mint húsz egy- vagy kétféléves, fizetős részismereti képzés közül válogathattok.

A Szegedi Tudományegyetemen a hagyományos képzéseken túl részismereti képzéseken is lehet tanulni. A részismereti képzések célja, hogy mindenkinek elérhetővé tegyék az érdeklődési köréhez vagy karriercéljaihoz illeszkedő tudást – olvasható az egyetem honlapján. A legkülönbözőbb képzési területek szakjai közül válogathattok, mint a jogász ráhangoló vagy informatikai és villamosmérnöki részképzés.

Ezek a képzések felvételi eljárás nélkül elérhetők mindenkinek és egyetemi szakok tananyagának részét kínálják. Ideális betekintést nyújtanak az egyetemi tanulmányokba, személyes és online órákat egyaránt tartalmaznak, a teljesítéseket tanúsítvány igazolja, ráadásul beszámíthatók a későbbi tanulmányok során.

Azoknak lehet érdemes jelentkezni, akik nem kerültek be egyetemre, de szeretnének tanulni, vagy azoknak, akik később az SZTE-n tanulnának, és szeretnének már most haladni a tananyaggal. Jelentkezni szeptember 3-ig tudtok az egyetem honlapján, a képzésekért fizetni kell, az árakról innen tájékozódhattok.

 

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő? Közoktatás Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő?

Idegen nyelven tanult tantárgyak, anyanyelvi tanárok, részben idegen nyelven tett érettségi vizsga, sőt akár díjmentesen megszerzett felsőfokú nyelvvizsga – mindez valós lehetőség azok számára, akik kéttannyelvű gimnáziumot vagy nyelvi előkészítő évfolyamot választanak. De vajon kinek való ez a képzési forma, és miben különbözik a „klasszikus” gimnáziumi oktatástól? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, hogy könnyebb legyen a döntés a pályaválasztás előtt álló diákoknak és szüleiknek.