Mikor érkezik a hivatalos értesítő az egyetemi felvételiről? Érettségi-felvételi
Gál Luca

Mikor érkezik a hivatalos értesítő az egyetemi felvételiről?

Bár a ponthatárhúzást július 24-én tartják, a hivatalos besorolási döntésre egy kicsit tovább kell várnotok.

A felvételiteket igazoló hivatalos besorolási döntést legkésőbb 2024. augusztus 1-ig kell megkapnotok az Oktatási Hivataltól. Ez azonban nem a postán fog érkezni. A határozatot az E-felvételi rendszeréből fogjátok tudni letölteni, a Hivatalos iratok menüpontjából.

Mit találtok az értesítőben?

A dokumentumban szerepelni fog, hogy melyik szakon értétek el a felvételhez szükséges ponthatárt, és így hol kezdhetitek majd szeptemberben a tanulmányaitokat.

A besorolási döntésből azt is megtudhatjátok majd, milyen jogorvoslati lehetőségeitek vannak és lesznek, ha nem értetek egyet a besorolással. Továbbá itt láthatjátok majd az elért végleges pontszámotokat is.

Az egyetem is értesít, ha felvettek

Ha sikeresen felvételt nyertetek valamelyik egyetemre/főiskolára, akkor arról a besorolási döntés megérkezését követő 8 napon belül az adott intézmény is küldeni fog értesítést. Ebben találjátok majd többek között azt is, hogy mikor és hová kell mennetek beiratkozni, illetve, hogy ehhez milyen dokumentumokra lesz szükségetek.

Központi írásbeli 2026: itt vannak a korábbi évek negyedikes feladatlapjai és megoldókulcsai matekból Közoktatás Kurucz Tünde

Központi írásbeli 2026: itt vannak a korábbi évek negyedikes feladatlapjai és megoldókulcsai matekból

2026. január 24. - bár még messzinek tűnik, de ezen a napon írják a nyolcosztályos gimnáziumba készülő negyedikesek is a központi írásbelit magyarból és matekból. Mivel a feladatsor szerkezetében nagyon hasonlít most is a korábbiakra, ezért mutatjuk az elmúlt három év feladatlapjait és megoldókulcsait matekból.