Mennyi felvételi többletpont és milyen fizetés jár az önkéntes katonai szolgálatért? Érettségi-felvételi
Gál Luca

Mennyi felvételi többletpont és milyen fizetés jár az önkéntes katonai szolgálatért?

Akár 64 felvételi pont és több százezres fizetés is járhat azoknak, akik önkéntesnek jelentkeznek.

2024-től az egyetemek egyénileg határozhatják meg, hogy miért, és hány többletpontot adnak a felvételizőknek. Ez a maximálisan elérhető 500 pontból 100 pontot jelenthet. Ahogyan arról már korábban is írtunk, az intézményi pontok számos elért eredményért járhatnak, többek között a katonai szolgálatért is, amellyel a felvételizők

  • a hat hónapos alapképzés teljesítésével 16 pontot,
  • a speciális szakfelkészítés elvégzésével 32 pontot,
  • a műveleti besorolású alakulatnál végzett szolgálatért pedig 64 pontot kaphatnak.
Intézményi pontok számítása 2024

A pluszpontok mellett azonban a szolgálatért fizetés is jár. Az Irány a sereg! oldalán erre vonatkozóan nem találtunk információkat, ezért megkérdeztük a Honvédelmi Minisztériumot, akik arról tájékoztatták lapunkat, hogy

"a felsőoktatásban, illetve a szakképzésben tanuló nagykorú fiatalok versenyképes ösztöndíjakat kapnak, elköteleződési szándékuk mélységétől függően pedig havi 110-350 ezer forint közötti összeget."

Az önkéntes katonai szolgálat egyébként 6, illetve 12 hónapig tart. Ennek végén mindenki eldöntheti, hogy folytatja-e az alapképzést, vagy átmegy valamelyik műveleti besorolású alakulathoz.

A minisztérium azt is hozzátette, hogy a területvédelmi tartalékosok a szerződés megkötésekor - a próbaidő lejártát követően - bruttó 150 ezer forint egyösszegű szerződéskötési díjat kapnak a résztvevők, ha legalább kétéves tartalékos szolgálatot vállalnak. A szerződés megkötése után pedig a tartalékos katona a szolgálati viszony fennállása alatt minden szolgálatban eltöltött év után bruttó 600 ezer forintra jogosult, amelyet havi 50 ezer forintos kiutalásokkal kap meg.

 

Már csak egy hónap van a nyárból – hogyan segíthetünk a gyerekeknek visszarázódni az iskolai rutinba? Közoktatás Gál Luca

Már csak egy hónap van a nyárból – hogyan segíthetünk a gyerekeknek visszarázódni az iskolai rutinba?

Egy hónap maradt hátra a nyárból. Ez gyerekszemmel még rengeteg időnek tűnhet, azonban a szülőknél ilyenkor már felmerülhet a kérdés: mikor és hogyan érdemes visszaállni a megszokott iskolai hétköznapokhoz. Hogyan ne kelljen a gyerekkel túl nagy váltásnak megélni a nyári szünet végét? Budavári Eszter pedagógiai szakpszichológussal beszélgettünk.