Felvételi 2024: lehet olyan, hogy nem indul el a szak, amire jelentkeztetek? Érettségi-felvételi
Székács Linda

Felvételi 2024: lehet olyan, hogy nem indul el a szak, amire jelentkeztetek?

Bár a felvételi sikeressége az esetek többségében a tanulmányaitokon múlik, vannak olyan helyzetek, amikor mindegy, hány pontot értetek el, mégsem kezdhettek azon a képzésen, amire szerettetek volna bekerülni.

Sajnos előfordulhat, hogy bár mindent megtesztek a bekerülés érdekében, végül nem rajtatok múlik, hogy azon a szakon kezdhetitek-e a szeptembert, amire a leginkább szerettetek volna bejutni.

Ennek oka az lehet, ha a túl kevés felvételt nyert jelentkező miatt a szakot végül nem indítja el az adott egyetem. Ez akkor történhet meg például, ha a felvétel alapvető feltételeit teljesítő, tehát érvényes felvételi pontszámmal rendelkező jelentkezők száma nem éri el azt a minimumot, amennyivel az intézmény elindítaná a képzést. Ezt minimum kapacitásszámnak nevezik, ami a korábbi években látható volt a Felvi.hu-n a meghirdetett képzéseknél, idén azonban ezeket a számokat nem hozták nyilvánosságra.

Emiatt azt sem lehet tudni, hogy maximum hány főt vesznek fel egy adott képzésre.

 

Felvételi kisokos: kinek való a hat- és nyolcosztályos gimnázium? Érettségi-felvételi Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a hat- és nyolcosztályos gimnázium?

2026. február 19-ig kell leadnotok a középiskolai jelentkezéseteket, de még nem vagytok biztosak abban, hogy milyen iskolatípus lenne számotokra a legjobb választás? Nem vagytok egyedül: sok család számára komoly dilemmát jelent, hogy maradjon-e a diák az általános iskolában nyolcadikig, vagy érdemesebb már korábban gimnáziumba váltani. Új középiskolai kisokosunkban végigvesszük a legfontosabb lehetőségeket – ebben a részben a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokat mutatjuk be.