Megtaláltuk az idei felvételi egyik legalacsonyabb ponthatárát, amire csak kettes eredményekkel is be lehetett kerülni Érettségi-felvételi
Székács Linda

Megtaláltuk az idei felvételi egyik legalacsonyabb ponthatárát, amire csak kettes eredményekkel is be lehetett kerülni

130 pont - ennyit kellett elérnie annak a diáknak, aki önköltséges, levelező képzésen kezdi meg a szeptembert a Tokaj-Hegyalja Egyetem szőlész-borász mérnöki alapszakán. Nem kellett túl nagy teljesítmény az állami ösztöndíjas nappali képzéshez sem: annak, akit ide vettek fel, mindössze 180 pontot kellett elérnie.

Az Eduline pontszámító kalkulátorába a tanulmányi eredményekhez végig ketteseket írtunk, de az érettségi eredményeket sem lőttük be túl fényesre.

  • Magyarból 36,
  • történelemből 28,
  • matekból 25,
  • az első választható érettségi tárgyból 27,
  • a másodikból pedig 30 százalékot

előlegeztünk meg annak a jelentkezőnek, aki a levelező képzést jelölte meg, aki így a kalkulátor szerint 135 pontot szerzett. Azt hozzá sem kell tennünk, hogy a többletpontokat jelölő oszlopokat (nyelvvizsga, tanulmányi verseny) üresen hagytuk, a kapott ponthatár viszont még így is magasabb, mint amire szükség volt a levelező képzésre való bekerüléshez.

A 180 pontnál már kicsit jobb a helyzet, ez a jelentkező már hármasokat is szerzett.

A 2023-as felvételi összes pontszámát ide kattintva találjátok.

Frissítés:

Az Eduline olvasói azt írják, vannak még ennél is alacsonyabb ponthatárok az idei felvételiben. Az Edutus Egyetem levelező, önköltséges gazdálkodási és menedzsment képzésére mindössze 110 pontot kellett elérni, a Wesley János Lelkészképző Főiskola állami ösztöndíjas, levelező környezettan képzésére pedig még ennél is kevesebb, mindössze 108 pont kellett.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.