Érkeznek az első érettségi bizonyítványok. Mutatjuk, lesz-e velük valami teendőtök Érettségi-felvételi
Székács Linda

Érkeznek az első érettségi bizonyítványok. Mutatjuk, lesz-e velük valami teendőtök

Javában benne vagyunk a középiskolai szóbelik első hetében. Vannak diákok, akik már túl is vannak a szóbeli vizsgákon, számukra véget ért a megmérettetés és megkapták a bizonyítványukat, ami természetesen a felvételiben is nagy szerepet játszik. Mutatjuk, van-e vele valami teendőtök.

Az érettségi eredmények rendkívül fontosak a felvételi pontok számításában, hiszen ez teszi ki a pontjaitok egy részét, valamint az emelt szintű vizsgákért járó többletpontjaitokat is ez bizonyítja. Joggal hihetitek azt tehát, hogy ennek másolatát fel kell töltenetek az E-felvételi rendszerébe.

Ez azonban nincs így.

Ugyanis erre is érvényes, hogy a 2006. január 1. után kiállított hivatalos dokumentumokat – például nyelvvizsgákat és a bizonyítványokat is – az Oktatási Hivatal online átveszi a közhiteles nyilvántartásból. Ennek köszönhetően tehát, ha 2006 után vizsgáztatok, nincs szükség a dokumentum szkennelésére és feltöltésére.

Ha viszont 2006 előtt érettségiztetek és most jelentkeztek a felsőoktatásba, nektek fel kell töltenetek a bizonyítványotok minden oldalának másolatát, így az érettségiteket is. Ebben az esetben ugyanez vonatkozik a középfokú szakképzettséget igazoló oklevélre és a külföldi érettségi bizonyítványokra is.

 

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő? Közoktatás Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő?

Idegen nyelven tanult tantárgyak, anyanyelvi tanárok, részben idegen nyelven tett érettségi vizsga, sőt akár díjmentesen megszerzett felsőfokú nyelvvizsga – mindez valós lehetőség azok számára, akik kéttannyelvű gimnáziumot vagy nyelvi előkészítő évfolyamot választanak. De vajon kinek való ez a képzési forma, és miben különbözik a „klasszikus” gimnáziumi oktatástól? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, hogy könnyebb legyen a döntés a pályaválasztás előtt álló diákoknak és szüleiknek.