Ezen a héten is folytatódnak az emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák Érettségi-felvételi
Székács Linda

Ezen a héten is folytatódnak az emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák

Több ezer végzős középiskolás ad számot a tudásáról ezen a héten is, ráadásul emelt szinten.

Ezen a héten is folytatódnak a június 7-én megkezdett emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák, amik a hétvégét is beleszámítva pontosan egy hétig, azaz június 14-ig, szerdáig tartanak.

Az Oktatási Hivatal adatai szerint idén mintegy 111 ezren vizsgáznak, közülük a legtöbben, körülbelül 74 ezren végzős középiskolások.

Az emelt szintű szóbelik lezárását követően azonban még mindig nem dőlhetnek hátra a vizsgázók, hiszen 19-én a középszintű szóbelikkel folytatódik a tavaszi vizsgaidőszak, amik egészen június 30-ig tartanak majd.

A legfontosabb tudnivalókat a szóbeli érettségiről ebben a cikkünkben gyűjtöttük össze nektek, ha pedig a már lezárult írásbeli feladatlapokra és azok megoldásaira is kíváncsiak vagytok, nézzétek meg ezt a cikkünket:

 

Megosztja a szülőket, hogy akár lövészetre is taníthatják a diákokat az iskolában Közoktatás Székács Linda

Megosztja a szülőket, hogy akár lövészetre is taníthatják a diákokat az iskolában

A szülők beleegyezését kérte egy honvédelmi alapismereteket is oktató iskola ahhoz, hogy tanórai keretek között lőtérre vigyék és légfegyverrel lőni tanítsák a tizenegyedikeseket. Van, akik szerint ez "izgalmas" és akár ahhoz is hozzájárulhat, hogy többen kedvet kapjanak a sportlövészethez, a legtöbben viszont élből elutasítják az órai fegyverhasználatot még akkor is, ha az elvileg felügyelt.