"Teljesen korrekt a matekérettségi második feladatsorának A része" Érettségi-felvételi
Tornyos Kata

"Teljesen korrekt a matekérettségi második feladatsorának A része"

Az Eduline által megkérdezett szaktanár szerint a középszintű matekérettségi második részének első három feladatában nincs semmi kivetnivaló, nem nehezebb az előző évek feladatsoraihoz képest.

Az első infókat matematika érettségi első részéről itt, a szaktanári véleményt pedig itt találjátok. A második rész A és B feladatairól is írtunk, ezekről a javítótanárunk véleményét ide kattintva és itt olvashatjátok. Feltöltöttük a nem hivatalos megoldásokat is, itt találjátok őket.

A diákok már a második feladatlapot írják, amelyre 135 perc áll rendelkezésükre. Az általunk megkérdezett szaktanár szerint nem túl bonyolultak az A rész feladatai:

"Egyedül az szokatlan, hogy nincs kifejezetten egyenletes feladat, általában szokott lenni logaritmus vagy abszolút érték, de a 15. feladatban a szövegben található adatokból a diákoknak maguknak kellet felírniuk egy egyenletet, így végülis az sem maradt el"

- mondta a pedagógus, aki szerint a 13. függvényes feladat – cserébe, hogy az első részbe egy nehezebb gyökfüggvényt raktak be – nem okozhat nehézséget, mert egy egyszerű négyzetfüggvénnyel kell dolgozniuk a vizsgázóknak. Hosszú a feladatleírása, ezért a diákok figyelmetlenségből követhetnek el itt hibákat.

A pedagógus szerint a következő egy ötletes síkgeometriáról szóló feladat, amelyben arra kell rájönniük a tanulóknak, hogy melyik matematikai tételt használják. A 15. egy kamatos kamat feladat, amelyben nincs semmi nehézség. Arra kell figyelniük a feladat kitöltőinek, hogy egy konkrét időszakra kell megadni a választ, ehhez figyelmesen kell elolvasni a leírást.

Innen megnézhetitek, hogy milyen az érettségi első feladatsora. A második feladatsor A és B részét is elérhetitek már.

A legfrissebb matekérettségis információkért kövessétek tudósításunkat:

 

Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkatitt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2023-es érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását Közoktatás Székács Linda

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását

Ha még egyszer rosszat mernek mondani, akkor bajba kerülhetnek - ezt mondta az iskolaigazgató azoknak az általános iskolás diáklányoknak, akik négy évvel ezelőtt segítségért fordultak hozzá egy őket fogdosó, iskolai foglalkozáson jelenlévő férfi miatt. Az ügyben szeméremsértés miatt indult eljárás, és bár a bíróság szerint az iskola hárított, a tankerület ma már máshogy vélekedik.