Hétvégén lesz az idei országos próbaérettségi - mutatjuk, hogy vehettek részt az ingyenes vizsgákon Érettségi-felvételi
Eduline

Hétvégén lesz az idei országos próbaérettségi - mutatjuk, hogy vehettek részt az ingyenes vizsgákon

Idén februárban is megszervezi az ingyenes próbaérettségiket a Studium Generale, mutatjuk, hogy vehetettek részt az ingyenes vizsgákon, akár otthonról is.

Az idei próbaérettségiket február 18-án szombaton tartják Budapesten (és a programban résztvevő iskolákban), azonban a személyes részvételre meghirdetett helyek már egytől egyig beteltek.

Szerencsére annak sem kell elszomorodnia, aki nem jutott be az idei próbaérettségire, ugyanis mint minden évben, idén is az Eduline-on jelennek majd meg a vizsga után a próbaérettségi feladatsorai, sőt a megoldásai is. Így aki nem tud elmenni az eseményre, de szeretné megírni a feladatsorokat, otthon bármikor megteheti majd és le is ellenőrizheti a megoldásait.

Milyen vizsgákhoz lesznek feladatlapok hétvégén?

Idén is három tantárgyól lesz próbaérettségi: matematikából, történelemből és közgazdaságtanból. Fontos, hogy mind a három tárgyból közép- és emelt szinten is szerveznek vizsgát, úgyhogy választhattok, milyen szinten próbáljátok ki magatokat.

Ha ti is idén felvételiztek, és nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, akkor kövessétek a 2023-as felvételiről szóló cikkeinket itt.

„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban Campus life Kurucz Tünde

„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban

1956. október 23-án délelőtt még megtartották az órákat a BME-n, az ELTE rektori tanácsa kiállt a diktatúra ellen tüntetést szervező hallgatók mellett és az egyetem oktatói a diákokkal együtt vonultak a békésnek induló demonstráción, mely végül az ÁVH sortüze után a Magyar Rádió épületének elfoglalásához vezetett.