Hét feltétel az érvényes és sikeres felvételihez - ezeket minden jelentkezőnek teljesítenie kell Érettségi-felvételi
Eduline

Hét feltétel az érvényes és sikeres felvételihez - ezeket minden jelentkezőnek teljesítenie kell

Február közepéig jelentkezhetnek a felsőoktatásba azok, akik szeptemberben már valamelyik egyetemi előadóban szeretnének tanulni. Mutatjuk, milyen alapvető (de nagyon fontos) feltételeket kell teljesíteniük.

Az alábbi feltételekre minden felvételizőnek figyelnie kell, ha szeretne érvényes, kifogásolhatatlan jelentkezést leadni. A jelentkezések ugyanis csak akkor lesznek érvényesek, ha:

  • a határidőn belül (2023. február 15-ig) nyújtottátok be és hitelesítitek is (Ügyfélkapun keresztül) a jelentkezést,
  • az erre a célra kialakított online felületen jelentkeztek (azaz a Felin),
  • a személyes adataitokon kívül pedig megjelöltök legalább egy jelentkezési helyet.

Mikor lesz sikeres a felvételi?

Ha a fenti jelentkezési feltételeknek megfeleltek és

  1. megvan a továbbtanuláshoz megfelelő végzettségetek (alapképzés esetében ez az érettségi vagy a szakképzettséget igazoló bizonyítvány),
  2. megfeleltek az adott szakon meghatározott egyéb feltételeknek (azaz átmentek az alkalmassági vizsgán vagy orvosi alkalmasságin, ha az adott szakon van ilyen),
  3. teljesítitek az érettségi pontok számításához meghatározott érettségi követelményeket az előírt szinten (az aktuális szakok követelménylistát itt nézhetitek meg),
  4. végül pedig eléritek a felvételi ponthatárokat, így nemcsak érvényes, sikeres is lesz a felvételi.

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár

Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.