2022. május. 02. 16:08 Eduline/MTI Utolsó frissítés: 2022. május. 03. 08:13 Érettségi-felvételi

A tanárok szerint a diákok "mosolygósan és nyugodtan jöttek ki a teremből"

Egyértelmű, jól teljesíthető, a felkészültség mérésére alkalmas feladatsorként értékelték a hétfői írásbeli magyarérettségi feladatait az MTI által megkérdezett szaktanárok.

Már elérhető a magyarérettségi hivatalos megoldása, az Oktatási Hivatal által közzétett középszintű javítási útmutatót itt, az emelt szintű megoldásokat pedig ide kattintva nézhetitek meg.

Középszinten a magyarérettségi első részében egy 1999-ben kiadott szótár előszava alapján kellett megoldani feladatokat, a szövegalkotási részben iskolai memoriterekről írhattak érvelést az érettségizők vagy diákönkormányzati tagként osztálykirándulásokról fogalmazhattak meg hozzászólást. A vizsga második részében műértelmező szövegalkotási feladatként Szabó Magda Ezüstgolyó című novelláját lehetett elemezni, az összehasonlító műelemzést választóknak pedig Janus Pannonius Búcsú Váradtól és Juhász Gyula Várad című versének összevetése volt a feladatuk.

Drahos Józsefné a debreceni Fazekas Mihály Gimnázium magyar munkaközösségének vezetője szerint az idei érettségin egyértelmű, jól teljesíthető feladatokat kaptak a diákok, és a gyengébb tanulók is választhattak olyan feladatokat, amelyeket jól tudtak megoldani. Az első információk szerint a feladatok közül Szabó Magda novellájának elemzése volt a népszerűbb, az összehasonlító értékelést kevesebben választották - mondta, hozzátéve: tetszett a diákoknak az a feladat is, ahol a digitális világban az iskolai memoriter jelentőségét kellett vitatniuk.

Sisák Gábor, a Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnáziumának és Általános Iskolájának egyik szaktanára az mondta: az idei feladatok összességében alkalmasak a felkészültség mérésére, de a nehézségük majd csak a javításkor derül ki. Szerint vélhetően jelentős különbségek lesznek a diákok között a szövegértési feladatsor kérdései miatt.

Lovász Csilla, a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium szaktanára azt mondta: a diákok közül szinte mindenki a novellaelemzést választotta, a gyakorlati szövegalkotásnál inkább az érvelés kapott hangsúlyosabb szerepet, és meg voltak elégedve a szövegértési feladattal. "A Szabó Magda-novella elemzése teljesen megfogható, középszintnek megfelelő feladat volt. A diákok arról számoltak be, hogy nem sikerült rosszul a dolgozat" - tette hozzá.

Bodnár Katalin, a Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium magyartanára szerint a vizsga jól teljesíthető volt, sem nehézség, sem témák tekintetében nem okozott meglepetést. Elmondta, harmincöt dolgozatot kapott, az érettségizők egy kivételével az érveléses feladatot választották, a műelemzésnél pedig mindenki Szabó Magda novelláját választotta. A diákok "mosolygósan és nyugodtan jöttek ki a teremből, kifejezetten jónak tartották a feladatsort" - mondta a kaposvári pedagógus.

A mai vizsga legfontosabb részleteit a folyamatosan frissülő tudósításunkban olvashatjátok:

Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkatitt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2022-es érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

 

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását Közoktatás Székács Linda

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását

Ha még egyszer rosszat mernek mondani, akkor bajba kerülhetnek - ezt mondta az iskolaigazgató azoknak az általános iskolás diáklányoknak, akik négy évvel ezelőtt segítségért fordultak hozzá egy őket fogdosó, iskolai foglalkozáson jelenlévő férfi miatt. Az ügyben szeméremsértés miatt indult eljárás, és bár a bíróság szerint az iskola hárított, a tankerület ma már máshogy vélekedik.