Nagy meglepetés nem érhette a diákokat a rövid szövegalkotási feladatban, korrekt témákat kaptak Érettségi-felvételi
Eduline

Nagy meglepetés nem érhette a diákokat a rövid szövegalkotási feladatban, korrekt témákat kaptak

„Klasszikus érvelési feladat, a témája nagyon jó” – mondta a középszintű magyarérettségi egyik rövid szövegalkotási feladatáról az Eduline által megkérdezett magyartanár. Nagy meglepetés nem érhette a diákokat.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a középszintű magyarérettségi első részében (a szövegértési teszt megoldása után) két feladat közül választhatnak a diákok. Vagy írnak egy érvelést az iskolai memoriterekről, vagy pedig egy hozzászólást fogalmaznak meg diákönkormányzati képviselőként osztálykirándulásokról.

Az Eduline által megkérdezett magyartanár szerint mindkét feladat korrekt, az érvelés témáját kifejezetten jónak tartja, erről biztosan van véleményük a diákoknak. „Két év múlva aktuális kérdés is lesz” – utalt arra, hogy 2024-től átalakul a középszintű magyarérettségi (erről vasárnap írtunk cikket, itt olvashatjátok el).

Az érveléses feladatban maximum annyi zavarhatta meg a vizsgázókat, hogy míg az előző évek feladatleírásai egyértelműen leszögezték, hogy a diákok vagy az adott dolog mellett, vagy ellene érvelhetnek, idén nincs ilyen kikötés. Ez akár azt is jelentheti, hogy elfogadják azokat az írásokat is, amelyek pró és kontra érveket is tartalmaznak.

A gyakorlati szövegalkotási feladat is baráti – fontos felismerni, hogy itt hozzászólásról, vagyis szóban előadott szövegről van szó. „A feladat leírásában néhány formai sajátosságot is odaírtak. Ráadásul a téma a diákok számára értelmezhető, megélhető” – tette hozzá.

Az első infókat a szövegértés feladatrészről itt, a rövid szövegalkotási feladatról pedig itt olvashatjátok. Az Eduline szaktanárt is megkérdezett a feladatokról, véleményét a szövegértésről ide kattintva , a rövid szövegalkotásról pedig itt éritek el. A műelemzés feladatrészről az első infókat itt, a szaktanári véleményt pedig ide kattintva olvashatjátok. 

A mai vizsga legfontosabb részleteit a folyamatosan frissülő tudósításunkban olvashatjátok:

Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkatitt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2022-es érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

 

 

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő? Közoktatás Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő?

Idegen nyelven tanult tantárgyak, anyanyelvi tanárok, részben idegen nyelven tett érettségi vizsga, sőt akár díjmentesen megszerzett felsőfokú nyelvvizsga – mindez valós lehetőség azok számára, akik kéttannyelvű gimnáziumot vagy nyelvi előkészítő évfolyamot választanak. De vajon kinek való ez a képzési forma, és miben különbözik a „klasszikus” gimnáziumi oktatástól? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, hogy könnyebb legyen a döntés a pályaválasztás előtt álló diákoknak és szüleiknek.