Kollégiumba jelentkeznétek? Ezekre a papírokra szükségetek lehet Érettségi-felvételi
Csik Veronika

Kollégiumba jelentkeznétek? Ezekre a papírokra szükségetek lehet

Sok egyetemen már elindult a héten a kollégiumi jelentkezés, mutatjuk, mit kell beszereznetek a jelentkezéshez.

Először is tudnotok kell, hogy minden egyetem kollégiumi felvételi rendszere eltérő, így mindenhol más dolgokra adnak pontokat, de a jogosultságot igazoló papírok listája többnyire egyezik. A kollégiumi férőhelyeket általában szociális alapon osztják ki: van, ahol csak az államilag támogatott hallgatók, és olyan is van, ahol önköltséges formában tanulók is kaphatnak szállást.

Nehogy lemaradjatok: több egyetemen már elindult a kollégiumi jelentkezés

Első körben szükségetek lesz az érettségi bizonyítványotokra, hiszen a legtöbb helyen nézik a tanulmányi eredményeket. Ezen felül fontos, hogy a szüleitek jövedelemigazolását is beszerezzétek, ügyelve arra, hogy (általában) három hónapnál nem régebbi iratokat kérnek az egyetemek. De érdemes odafigyelni a dátumokra, ugyanis van, ahol ennél is frissebbet kérnek.

Ha van eltartott a családban, tehát mondjuk van egy kistestvéretek, aki iskolába jár, akkor szükség lesz az ő tanulói jogviszonyát igazoló papírra is. Ami még döntő lehet, az az egyetem-lakhely távolság. Ezt is igazolni kell papírokkal, bejelentett állandó lakcímmel. Ha van, akkor általában mellékelni kell a hátrányos helyzetet igazoló papírokat is, hiszen azok is pontot érnek a kollégiumi felvételin.

Amint megkezdődik a jelentkezés, az adott egyetem közzéteszi a kollégiumi jelentkezési szabályokat, abból mindent megtudhattok, de minél előbb megvannak a hivatalos dokumentumok, annál jobb.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből Közoktatás Gál Luca

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből

A 2025-ös országos kompetenciamérésen összességében javultak a diákok történelemből elért eredményei, ám az ötödikeseknél komoly visszaesés látszik: 2024-hez képest átlagosan 47 képességponttal gyengébb eredményt értek el. Minden más évfolyamon viszont legalább 32 ponttal jobb teljesítményt mértek, mint egy évvel korábban. Egy nagydobosi iskola, túlszárnyalva az országos átlagot, messze a legjobbak között teljesített a 6. évfolyamos felmérésen.