Tarolnak a műszaki és jogi szakok Győrben, több ezren jutottak be az egyetemre Érettségi-felvételi
Csik Veronika

Tarolnak a műszaki és jogi szakok Győrben, több ezren jutottak be az egyetemre

Több mint 3400 elsőéves hallgató kezdheti meg tanulmányait a győri Széchenyi István Egyetemen szeptemberben, ez 22 százalékkal magasabb, mint a korábbi években volt.

Az egyik legnagyobb szak a gazdálkodás és menedzsment idén, itt az elsőévesek közel 60 százaléka 400-nál több ponttal érkezik

- írta az egyetem közleményben. Győrben a legkedveltebb továbbra is a magyar nyelvű járműmérnök alapszak volt, már ami a műszaki képzéseket illeti. Persze itt is népszerű emellett a gazdaságinformatikus, a gépészmérnök és a villamosmérnök szak is. Igazi sláger volt a mérnökinformatikus alapszak is, itt csaknem 200 elsőéves lesz szeptemberben.

A győri egyetem jogikarán több mint 200 hallgató kezdi majd meg az első félévet jogász szakon, de népszerű volt az igazságügyi igazgatási, valamint a személyügyi, munkaügyi és szociális igazgatási szak is.

Annak sem kell elkeserednie, akit az általános felvételi eljárásban nem vettek fel vagy esetleg nem adta be jelentkezését. Az idei pótfelvételi eljárás július 29-től augusztus 8-ig tart - írja az egyetem.

Az összes ponthatárt itt nézhetitek meg.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.