Elindult a visszaszámlálás! Itt megnézhetitek, mennyi idő van még a ponthatárhúzásig Érettségi-felvételi
Tóth Alexandra

Elindult a visszaszámlálás! Itt megnézhetitek, mennyi idő van még a ponthatárhúzásig

Ezen a visszaszámlálón másodpercre pontosan követhetitek, mennyit kell még várni az eredményekre.

Várhatóan 2021. július 22-én, este nyolc óra magasságában megjelennek a felvételi pontok, ezzel párhuzamosan pedig sms-t is fogtok kapni az eredményről. Az eredményt azonban nemcsak sms-ből tudhatjátok majd meg, este nyolc után az E-felvételiben is megnézhetitek, illetve az Eduline-on is folyamatosan beszámolunk majd róluk.

Sőt, idén ismét országszerte tartanak Pont Ott Partikat, ahol hatalmas kivetítőkön közvetítik majd a ponthatárokat, mindemellett pedig számos programmal várnak benneteket. A különböző városokban meghirdetett eseményekről itt írtunk korábban.

Addig is számoljunk vissza közösen és várjuk együtt a ponthatárokat.

 A 2021-es felvételivel kapcsolatos folyamatosan frissülő cikkeinket itt találjátok.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő? Közoktatás Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő?

Idegen nyelven tanult tantárgyak, anyanyelvi tanárok, részben idegen nyelven tett érettségi vizsga, sőt akár díjmentesen megszerzett felsőfokú nyelvvizsga – mindez valós lehetőség azok számára, akik kéttannyelvű gimnáziumot vagy nyelvi előkészítő évfolyamot választanak. De vajon kinek való ez a képzési forma, és miben különbözik a „klasszikus” gimnáziumi oktatástól? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, hogy könnyebb legyen a döntés a pályaválasztás előtt álló diákoknak és szüleiknek.