Az utolsó összeadás: már megnézhetitek a pontszámaitokat Érettségi-felvételi
Csik Veronika

Az utolsó összeadás: már megnézhetitek a pontszámaitokat

Még pár napotok van a felvételi ügyintézésben feltölteni, módosítani vagy törölni. Mutatjuk, hogyan állnak össze a ponthatáraitok és hol nézhetitek meg őket.

A Jelentkezések és pontszámok menüben nézhetitek meg az összes jelentkezési helyen megszerzett pontszámotokat és azok részleteit is. Ez akkor lehet érdekes, ha van olyan pluszpontot igazoló doksitok, amit csak az egyik szakon fogadnak el, vagy gyakorlati-, esetleg felvételi vizsgátok volt.

"Feltöltöttem, de nem látszik"

Ha nemrég pótoltatok valamit, a többletpontok miatt, de még nem látszik a ponthatárokban, ne izguljatok. A változás csak a dokumentum feldolgozása után jelenik meg a pontszámban - ez pedig akár pár napot is igénybe vehet.

Ne feledjétek, 2021-ben is él a szabály: alapképzésre, illetve osztatlan képzésre csak az vehető fel, aki eléri a 280 pontos minimumpontszámot, és persze majd június 22-én eléri az adott képzésen a megadott kapacitásszám és a jelentkezőszám függvényében kihirdetett felvételi ponthatárt. Arról, hogy mi befolyásolhatja az idei végleges ponthatárokat, itt olvashattok el mindet.

A 2021-es felvételi legfontosabb szabályait itt nézhetitek meg.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.