Megvannak az első érettségi eredmények: az AKG-ban 13 éve nem szereztek ilyen jó jegyeket a végzősök Érettségi-felvételi
Eduline

Megvannak az első érettségi eredmények: az AKG-ban 13 éve nem szereztek ilyen jó jegyeket a végzősök

Tizenhárom éve nem szereztek olyan magas pontszámokat az Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) végzősei az emelt szintű érettségin, mint ebben az évben. A középszintű érettségin 2008 óta az idei a második legjobb átlageredmény.

Az AKG-ban idén májusban-júniusban összesen 290-en vizsgáztak. A gimnázium összesítése szerint a végzősök zöme ötnél jóval több tárgyból érettségizett: az előrehozott és a szintemelő vizsgákat is beleszámítva 33-an hat, 36-an hét, 17-en nyolc tárgyból érettségiztek, négyen pedig kilenc tárgyból készültek fel a vizsgára.

A hétosztályos tagozaton az érettségi jegyek átlaga 4,74, a százalékos eredményeké pedig 82,8 – a hetven végzős közül 57-en kitűnő vagy jeles érettségi bizonyítványt szereztek. Emelt szinten a legmagasabb pontszámok egyébként angolból, informatikából és gazdasági ismeretekből születettek, középszinten szintén angolból – ebből a tárgyból 96,2 százalék volt a vizsgázók átlageredménye. Az öt évfolyamos tagozaton is hasonlóak az eredmények: az érettségi jegyek átlaga 4,74, 31 közül 23 diák érettségi bizonyítványa lett kitűnő vagy jeles.

Az érettségi eredmények országos átlagait az Oktatási Hivatal még nem hozta nyilvánosságra, az AKG-ban azonban 2008 óta nem születtek ilyen jó átlageredmények az emelt szintű érettségin, a középszintű érettségin pedig az idei a második legjobb eredmény.

Középiskolai felvételi 2026: ezért annyira nehéz jól megírni a központi írásbelit Közoktatás Kurucz Tünde

Középiskolai felvételi 2026: ezért annyira nehéz jól megírni a központi írásbelit

Az 50 pontos matekból 23 pont már átlag feletti eredménynek számított a nyolcadikosoknál a 2025-ös központi írásbelin, de magyarból is átlagosan a diákok nyolcadikban csak 30,3 pontot értek el, azonban a negyedikeseknél és a hatodikosoknál sem volt sokkal jobb a helyzet. Elmagyarázzuk egyszerűen miért annyira nehéz magas pontszámot elérnie még egy színötös tanulónak is.