Tavalyi ponthatárok az ELTE legnépszerűbb szakjain: idén is nagy versenyre kell készülni Érettségi-felvételi
Tóth Alexandra

Tavalyi ponthatárok az ELTE legnépszerűbb szakjain: idén is nagy versenyre kell készülni

Hány pont kellett a bejutáshoz a legnépszerűbb egyetemek, legnépszerűbb szakjaira a 2020-as felvételin, és mennyien versenyeznek idén az ösztöndíjas helyekért? Cikksorozatunk első részében az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) számainak jártunk utána.

A 2021-es felvételi statisztikák szerint idén is az Eötvös Loránd Tudományegyetemre jelentkeztek a legtöbben: összesen 26 562-en szeretnének bejutni az intézmény valamelyik képzésének állami ösztöndíjas vagy önköltséges helyére. A legtöbben pszichológia szakra felvételiztek, amit a programtervező informatikus, illetve a gazdálkodási és menedzsment követ.

Itt megnézhetitek, hogy 2021-ben melyik a tíz legnépszerűbb szak az ELTE-n - a zárójelben az összes jelentkező számát, valamint az első helyes jelentkezők számát láthatjátok -, illetve azt is megmutatjuk, pontosan hány ponttól lehetett bejutni ezekre a szakokra a tavalyi felvételin. A számok minden esetben a nappali munkarendű, államilag támogatott képzésekre vonatkoznak.

  1. Pszichológia (1937/1022): 444 pont
  2. Programtervező informatikus (1740/951): 395 pont
  3. Gazdálkodási és menedzsment (1486/287): 405 pont
  4. Kereskedelem és marketing (1106/280): 402 pont
  5. Nemzetközi gazdálkodás (898/196): 400 pont
  6. Anglisztika (866/314): 391 pont
  7. Biológia (855/253): 320 pont
  8. Nemzetközi tanulmányok (786/135): 401 pont
  9. Gyógypedagógia (663/299): 381 pont
  10. Szociológia (592/160): 346 pont

Azt, hogy a különböző felsőoktatási intézmények hol húzták meg a ponthatárt 2020-ban a legnépszerűbb alapszakokon, itt nézhetitek meg. Ha pedig arra vagytok kíváncsiak, ti mennyi ponttal vágtok neki a felvételinek, itt próbálhatjátok ki a pontszámító kalkulátorunkat.

A 2021-es felvételivel kapcsolatos folyamatosan frissülő cikkeinket itt találjátok.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.