"Ezt a feladattípust nem szokták szeretni az angolból érettségizők" Érettségi-felvételi
Eduline

"Ezt a feladattípust nem szokták szeretni az angolból érettségizők"

Van olyan feladattípus az idei középszintű angolérettségin, amit a diákok "nem szoktak szeretni" - mondta az Eduline által megkérdezett szaktanár, aki szerint a nyelvhelyességi feladatsor nehézsége azonban a középszintnek megfelelő.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, egy különleges "esőszobáról", egy brit étteremlánc mobilmentes kampányáról és egy elveszett pénztárcáról is kaptak szöveget a diákok a középszintű angolérettségi második, nyelvhelyességi részében.

Az Eduline által megkérdezett angoltanár szerint az első feladat témája az érettségizők számára is érdekes, „vannak nagyon könnyen kitalálható szavak, de van egy-két nehezebb is”. Úgy gondolja, a második – a brit étteremlánc kampányáról szóló szöveghez kapcsolódó – feladat témája kifejezetten közel áll a diákokhoz, ez a feladattípus pedig jól szokott menni nekik, könnyen rá lehet jönni a megoldásokra.

A harmadik szöveghez kapcsolódó feladattípusa a legnehezebb, „ezt a feladattípust nem szokták szeretni”. A témákat jónak, a feladatsort nehézségét pedig megfelelőnek, a középszinthez passzolónak tartja.

Az angolérettségiről szóló, folyamatosan frissülő tudósításunkat itt olvashatjátok:

Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2021-es érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Felvételi kisokos: kinek való a hat- és nyolcosztályos gimnázium? Érettségi-felvételi Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a hat- és nyolcosztályos gimnázium?

2026. február 19-ig kell leadnotok a középiskolai jelentkezéseteket, de még nem vagytok biztosak abban, hogy milyen iskolatípus lenne számotokra a legjobb választás? Nem vagytok egyedül: sok család számára komoly dilemmát jelent, hogy maradjon-e a diák az általános iskolában nyolcadikig, vagy érdemesebb már korábban gimnáziumba váltani. Új középiskolai kisokosunkban végigvesszük a legfontosabb lehetőségeket – ebben a részben a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokat mutatjuk be.