Három nap, három vizsga, egy osztályzási szabály: minden a pontszámokról Érettségi-felvételi
Eduline

Három nap, három vizsga, egy osztályzási szabály: minden a pontszámokról

A mai történelemvizsgával véget érnek a minden végzősnek kötelező tárgyak, ezek után már az idegennyelvi vizsgák és a természettudományos tárgyak jönnek. Most megnézhetitek, hogy a százalékos eredményeitek milyen érdemjegyeknek felelnek meg középszinten és emelt szinten.

A kettes alsó határa mindkét szinten 25 százalék, amit elvileg úgy kellene elérnetek, hogy a szóbelin és az írásbelin is -, ha a tárgy több vizsgarészből áll (pl. nyelvi érettségi), akkor minden részen - legalább 12-12 százalékot szereztek. Ez viszont a koronavírus miatt idén is változott, hiszen alapvetően csak írásbeli érettségiket tartanak - a kivételekről itt olvashattok részletesen. Azonban ha az írásbelin nem éritek el a 25 százalékot, de a 12 százalékot igen, javíthattok szóban és a két eredmény összege alapján kapjátok meg a végső jegyet.

Azt, hogy középszinten a különböző százalékok milyen osztályzatnak felelnek meg, ebben a táblázatban nézhetitek meg:

Középszintű érettségi
80-100% jeles (5)
60-79% jó (4)
40-59% közepes (3)
25-39% elégséges (2)
0-24% elégtelen (1)

Emelt szinten teljesen más százalékok tartoznak egy-egy osztályzathoz - kivéve a ketteshez szükséges minimumot. Ezeket itt nézhetitek meg:

Emelet szintű érettségi
60-100% jeles (5)
47-59% jó (4)
33-46% közepes (3)
25-32% elégséges (2)
0-24% elégtelen (1)

Arról, hány pontot érhettek el a főtárgyakból közép- és emelt szinten, itt olvashattok. A 2021-es érettségivel kapcsolatos összes cikkünket pedig itt találjátok.

A törirettségiről szóló, folyamatosan frissülő tudósításunkat itt találjátok: 

Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2021-es érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.