Felvételi diplomával: így jelentkezhettek alap- vagy osztatlan képzésekre Érettségi-felvételi
Tóth Alexandra

Felvételi diplomával: így jelentkezhettek alap- vagy osztatlan képzésekre

Ha már van diplomátok vagy felsőoktatási szakképzésben szerzett okleveletek, és egy újabb alapképzésre, osztatlan képzésre vagy felsőoktatási szakképzésre jelentkeznétek a 2021-es felvételin, akár a már meglévő oklevél alapján is számolhatják a pontjaitokat. De mégis hogyan? Itt vannak a részletek.

Az oklevélért adható pontot a jogszabályi minimum pontszám - alapképzés esetén 280 pont, felsőoktatási szakképzés esetén 240 pont - és 400 pont között arányosan kell megállapítani. A felsőoktatási szakképzésben szerzett oklevélért az intézmények által adható pont a felvételi tájékoztató kiegészítésében jelenik majd meg, 2021. január 31-ig - írja a Felvi.

Azt, hogy kérhetitek-e a pontszámítást a diplomátok alapján, ha igen, akkor milyen feltételeket szabnak, és pontosan milyen módon számolják a pontjaitokat, azt az egyetemek határozzák meg. Erről szintén a Felvin, a szakok leírásánál találtok információt. Egy biztos: az összpontszám meghatározásakor az így kapott pontszámhoz még a többletpontokat is hozzáadják - ha van olyan, amire jogosultak vagytok. A pluszpontok listáját itt találjátok.

Ha ezt a pontszámítási módot kéritek, a jelentkezési kérelem csak akkor minősül hiányosnak, ha jelzitek - a megfelelő adatok megadásával vagy dokumentum feltöltésével -, hogy az érettségi eredményeitek és a középiskolai bizonyítványotok alapján is kéritek a pontszámítás elvégzését. Amennyiben 2006. február 1. előtt szereztetek oklevelet, ennek a másolatát is csatolnotok kell a jelentkezési kérelemhez.

Így is kell egy emelt szintű érettségi?

Jó hír, hogy az oklevél alapján történő pontszámítással általában kiváltható az alap- és osztatlan szakok bemeneti követelménye, az emelt szintű érettségi. Ezt csak akkor kell teljesíteni, ha a benyújtott oklevél nem vehető figyelembe az adott szakon a pontszámításnál - olvasható a tájékoztatóban.

A 2021-es felvételivel kapcsolatos összes cikkünket itt találjátok.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések Közoktatás Székács Linda

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések

Elsorvasztanák a vegyes csoportokat, a nagycsoportosok már az óvodán belül az iskolára készülhetnek, tucatnyi óvoda bezárásáról döntöttek az önkormányzatok az ország legkülönbözőbb helyszínein. Ez csak néhány példa azok közül, hogy februárban milyen, az óvodai nevelést érintő hírek jelentek meg. Minden jel arra utal, hogy a következő időszakban teljesen átalakulhat a legkisebbek nevelése. Összeszedtük, mik az eddigi legfontosabb tervezetek és intézkedések.