Öt fontos dolog, amit tudnotok kell ha 2021-ben felvételiztek Érettségi-felvételi
Eduline

Öt fontos dolog, amit tudnotok kell ha 2021-ben felvételiztek

Milyenek lesznek a minimumponthatárok a 2021-es felsőoktatási felvételin, kötelező lesz az emelt szint? A 2021-es felvételi csak év végén rajtol, de néhány dolgot már most tudni lehet a szabályokról.

1. 2021-ben is kötelező lesz legalább egy emelt szint

Alapképzésre, osztatlan képzésre ugyanis csak az vehető fel, "aki legalább egy emelt szintű érettségi vizsgát tett, vagy felsőfokú végzettséget tanúsító oklevéllel rendelkezik" - áll a felvételi rendeletben. Azonban most sem mindegy, miből teszitek. A 2021-es listát már eléritek, és megnézhetitek, hogy a választott szakotokra miből kérnek emelt szintű vizsgát.

2. Milyenek lesznek a pontszámítási szabályok?

A felsőoktatási felvételiről szóló - hatályos - rendelet alapján a jelentkezők továbbra is legfeljebb 500 pontot szerezhetnek, 200+200 pontot a tanulmányi és az érettségi eredményeikkel, 100 pontot nyelvvizsgával, szakképesítéssel, versenyeredményekkel.

Először az öt fő tárgyból szerzett (utolsó két év végi) érdemjegyeket kell összeadni, majd duplázni - így maximum 100 pontot szerezhetnek. A magyar, a matek, a történelem és az idegen nyelv mellett valamelyik természettudományos tárgy eredményét is figyelebe veszik.

Az utolsó két tanév év végi eredményeiből kiszámított pontszámhoz először hozzá kell adnotok a négy kötelező és egy szabadon választható tárgy százalékos érettségi eredményének átlagát, egész számra kerekítve. Ez maximum 100 pont lehet. Adjátok össze a középiskolai jegyekből és az érettségi átlageredményéből kalkulált pontokat. Maximum 200 pontot szerezhettek így.

Ezután meg kell néznetek, hogy a kiválasztott alap- vagy osztatlan szakon melyek a kötelező vagy választható érettségi tárgyak. Most csak annak a két tárgynak a százalékos eredményét vegyétek figyelembe, amely a kiválasztott szakon kötelező vagy választható. Tárgyanként legfeljebb 100 pontot lehet szerezni (egy 87 százalékos érettségi így aztán 87 pontot ér, egy 63 százalékos 63 pontot), összesen maximum 200-at. Ha a szakon választható tárgyak közül több tárgyból is van eredményetek, a két legjobban sikerült vizsga eredményével kell számolni. Az így kapott pontszámhoz kell hozzáadnotok a többletpontokat.

3. Mi lesz a minimumponthatár?

A rendelet alapján ez sem változik: alap- és osztatlan szakokon továbbra is 280, felsőoktatási szakképzéseken 240, mesterszakokon 50 a minimumponthatár. Más kérdés, hogyan alakulnak 2021-ben az állami ösztöndíjas képzések "előzetes" ponthatárai - ezeket még nem hozták nyilvánosságra.

4. Többletpontok rendszerben

Nemrég megnéztük, pontosan miért jár többletpont a felvételin jövőre az adott képzésterületeken. A 2021. évi felsőoktatási felvételi eljárások során adható többletpontok minden képzési területnél megvannak jelölve, de ezek a feltételek nagyjából mindenhol megegyeznek. Ezt itt nézhetitek meg.

5. Azt érettségit már tudjuk

Az őszi érettségi szezon 2020. október 16-án kezdődik a nemzetiségi nyelvi és irodalmi írásbelikkel, az írásbeli vizsgák egészen október 30-ig tartanak. Az emelt szintű szóbeli érettségiket 2020. november 12-16 között tartják, a középszintű szóbeliket pedig november 23-27 között. A pontos dátumokat itt nézhetitek meg.

Illetve azt is tudjuk, hogy mikor lesz a 2021-es tavaszi érettségi. A dátumokat ebben a táblázatban nézhetitek meg:

Marad a szóbeli, de tanítás nélküli munkanapok is lehetnek az őszi érettségi miatt

A normál menetrendben zajlanak majd az őszi érettségi vizsgák a tervek szerint, persze szigorú óvintézkedések mellett - mondta el a Magyar Nemzetnek adott interjúban Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.