Fontos határidő jár le: ma még lehet jelentkezni az őszi érettségikre Érettségi-felvételi
Eduline/MTI

Fontos határidő jár le: ma még lehet jelentkezni az őszi érettségikre

Szeptember 7-ig jelentkezhettek a 2020-as októberi-novemberi érettségi vizsgákra. Ebben a vizsgaidőszakban rendes, szintemelő, kiegészítő, ismétlő, pótló, javító és előrehozott vizsgát is tehettek.

Az Oktatási Hivatal emlékeztetett: a kormány döntése értelmében már a 12. évfolyamos tanulók is tehetnek előrehozott idegen nyelvi érettségi vizsgát az őszi időszakban.

Ha még nem adtátok le a jelentkezéseteket, akkor az űrlapot innen tudjátok letölteni, az érettségi vizsgát szervező középiskolák listáját pedig itt nézhetitek meg.

Idén az őszi érettségi vizsgaidőszak október 16-tól november 27-ig tart. Az írásbeliket október 16-30. között tartják. Az emelt szintű szóbeli vizsgák november 12. és 16., a középszintű szóbelik november 23. és 27. között lesznek. A teljes vizsganaptárat itt találjátok.

A vizsgák megszervezése során az aktuális járványhelyzetre fokozott tekintettel lesznek az érintettek, és szükség esetén megteszik a megfelelő óvintézkedéseket - közölte az Oktatási Hivatal.

Ismét változik az előrehozott érettségik szabálya

A friss Magyar Közlönyben nyilvánosságra hozott rendelkezések szerint újra változik az előrehozott érettségik szabálya - mutatjuk kik és mikor vizsgázhatnak majd.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő? Közoktatás Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő?

Idegen nyelven tanult tantárgyak, anyanyelvi tanárok, részben idegen nyelven tett érettségi vizsga, sőt akár díjmentesen megszerzett felsőfokú nyelvvizsga – mindez valós lehetőség azok számára, akik kéttannyelvű gimnáziumot vagy nyelvi előkészítő évfolyamot választanak. De vajon kinek való ez a képzési forma, és miben különbözik a „klasszikus” gimnáziumi oktatástól? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, hogy könnyebb legyen a döntés a pályaválasztás előtt álló diákoknak és szüleiknek.