A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen is meg kellett küzdeni a felvételért idén Érettségi-felvételi
Eduline/MTI

A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen is meg kellett küzdeni a felvételért idén

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) több képzésére is négyszáz feletti a ponthatár - közölte az intézmény a honlapján csütörtök este, a felvételi ponthatárok kihirdetése után.

Az egyetem közleménye szerint több mint 1700 elsőéves kezdheti meg náluk a tanévet szeptemberben. Legtöbben, 907-en az államtudományi és nemzetközi tanulmányok kar képzéseire jutottak be. A kar képzési kínálatában meghirdetett, de időközben a hadtudományi és honvédtisztképző karra átkerült nemzetközi biztonság- és védelempolitika, valamint a nemzetközi igazgatási nappali alapszakokra volt a legnehezebb bejutni, előbbire 445, utóbbira 415 pontot kellett összegyűjteniük a jelentkezőknek.

A rendészettudományi karra ötszázötvenhat felvételizőt vettek fel, a pontszámok alapján a nappali alapszakokon a bűnügyi szak volt a legnépszerűbb: a bűnüldözési szakirányra 434, a gazdasági nyomozóira 411 pont volt a határ - írták.

A közlemény szerint a rendészeti szak közrendvédelmi rendőr szakirányára 390 pont kellett a bejutáshoz, az igazgatásrendészeti és közlekedésrendészeti szakirányokon 352, illetve 353 pontra volt szükség.

A hadtudományi és honvédtisztképző kar nappali képzései közül az állami légiközlekedési szak állami légijármű-vezető, valamint a katonai repülőműszaki szakirányain volt a legmagasabb a felvételi pontszám - tették hozzá.

Változik a pótfelvételi, a jelentkezők háromnegyede bekerült az egyetemre - összefoglaló

A jelentkezők háromnegyedét felvették valamilyen képzésre - ismertette Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára a ponthatárok kihirdetése után tartott budapesti sajtótájékoztatón.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.