Az ELTE-n összesen 9 918 elsőéves kezdheti meg tanulmányait szeptemberben Érettségi-felvételi
Eduline

Az ELTE-n összesen 9 918 elsőéves kezdheti meg tanulmányait szeptemberben

Kedvelt szak a japántanár szak és sokan jelentkeztek idegen nyelvű képzésekre is.

Frissítés: Itt nézhetitek meg az összes ponthatárt.

Tavaly az Eötvös Loránd Tudományegyetem 10 170 elsőéves hallgatót köszönthetett, idén pedig a 9 918 diák kezdheti meg tanulmányait az egyetemen - írja közleményében az egyetem. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem idén is bővítette a portfolióját újabb tanárszakokkal (például: japántanár). A felsőoktatási intézmény gólyái közül több mint 1700-an választották ezt a képzési területet.

Az ELTE oktatási kínálatában 2018-ban jelentek meg gazdálkodástudományi képzések, a 2020-as februári és szeptemberi felvételiken 913 gazdasági mesterszakos hallgató nyert felvételt, az alapszakokon 2020 szeptemberében 735 új hallgató kezdi majd meg tanulmányait úgy, hogy mindegyikük 400-nál több pontot ért el. Bár országosan csökkent az érdeklődés a pedagógusképzés iránt, a Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ (BDPK) keretében működő tanárszakok esetében 5 százalékos növekedést mutat az egyetem.

Az állami finanszírozást elnyert gólyák átlagpontszáma a jogász osztatlan szakon a legmagasabb (480), de magas a pszichológia alapszakon (460), a fizika (445), a matematika (439) vagy éppen az angol nyelven induló nemzetközi tanulmányok (448) és a programtervező informatikus (436) alapszakosai esetében is.

Az angol nyelvű képzések is egyre népszerűbbek a diákok körében. Idén a tavalyihoz képest 57 százalékkal többen, 307-en nyertek felvételt angol nyelvű képzésre. Az egyetem legnépszerűbb idegen nyelvű szakja a Gazdálkodástudományi Intézet – angolul idén először induló – nemzetközi gazdálkodás alapszakja lett, ahol 87-en kezdhetik meg tanulmányaikat.

Kari bontásban, budapesti képzési helyszínen a legtöbb új felvett a Bölcsészettudományi Karra (1803) érkezik, amelyet a Gazdálkodástudományi Intézet (1403) követ, a harmadik pedig a Pedagógiai és Pszichológiai Kar (1297) lett. Az egyetem legnépesebb szakjai változatlanul a jogász (700 fő), a programtervező informatikus alapszak (637 fő) és a gyógypedagógia alapszak (584 fő).

Az ELTE a mesterszakjaira egészen pontosan 2432 hallgatót vett fel. Ez annak köszönhető, hogy a Gazdálkodástudományi Intézet, a Pedagógiai és Pszichológiai Kar és a Természettudományi Kar is növelte a felvettek számát. A GTI-n így 668,  a PPK-n 490, a TTK-n pedig 265 új mesterszakos kezdheti majd meg tanulmányait szeptembertől.

Érdekesség, hogy az ELTE-n idén a legmagasabb ponthatár (490 pont) a matematikatanár – német és német nemzetiségi nyelv és kultúra tanára szakon volt.

Várjuk együtt a ponthatárokat! Tudósítás percről percre

Este nyolckor nyilvánosságra hozták a 2020-as felvételi ponthatárait - az Eduline-on minden fontos infót megtaláltok a legnépszerűbb szakokról, egyetemekről és főiskolákról és persze a ponthatárokról. Tudósítás percről percre.

Idén felvételiztek? Várjátok velünk a ponthatárokat!

Ahogy már megszokhattátok, mi is készülünk az idei ponthatárhúzásra. Este nyolc órakor jövünk a ponthatárokkal - így megtaláljátok nálunk az összes egyetem összes képzésének végleges pontszámát. Ezen felül statisztikákkal és elemzésekkel is készülünk, amiből megtudhattok mindent az idei felvételi eredményeiről, pontszámairól és a hamarosan elinduló pótfelvételiről is.

Ha szeretnétek megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozzatok fel hírleveleinkre és kövessetek minket Facebookon

 

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.