Közel 13 ezren vizsgáznak ma németből közép- és emelt szinten Érettségi-felvételi
Eduline

Közel 13 ezren vizsgáznak ma németből közép- és emelt szinten

A német nyelvi írásbelikkel zárjuk az idei érettségi szezon első hetét. Mutatjuk a pontos számokat.

Német nyelvből középszinte 10 365, emelt szinten 2 489 érettségiző vizsgázik ma.

Ebben a vizsgaidőszakban összesen 69 470 végzős középiskolás érettségizik, és rajtuk kívül 14 830-an tesznek majd legalább egy tárgyból érettségit. A jelentkezők várhatóan közel 355 300 vizsgát teljesítenek: 106 tárgyból 55 680-at emelt szinten, 182 tárgyból 299 620-at pedig középszinten.

Középszinten az írásbeli vizsga időtartama 180 perc. Az első feladatlap (olvasott szöveg értése) kitöltésére 60, a másodikra (nyelvhelyesség) 30 perc áll rendelkezésre. 15 perces szünet után a hallott szöveg értésére vonatkozó feladatlap megoldása következik 30 percben, majd 60 perc áll rendelkezésre az íráskészséget vizsgáló feladatsorra.

Az emelt szintű írásbeli vizsga teljes időtartama 240 perc. A vizsgán az előzőekben is felsorolt feladatlapok szerepelnek ugyanabban a sorrendben, azonban a feladatok megoldására fordítható időtartam 70, 50, 30 és 90 perc.

A németérettségiről szóló, folyamatosan frissülő tudósításunkat itt találjátok:

2020-as németérettségi: minden infó percről percre

Ma a németérettségivel zárjuk az idei érettségi szezon első hetét. Ha szeretnétek elsőként értesülni a feladatokról és a megoldásokról, akkor tartsatok velünk, mivel ma is percről percre tájékoztatunk benneteket. A német érettségi nap szakmai támogatását, köszönjük a Budapesti Távtanulási Központnak.

Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2020-as érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.