Megvan az első szaktanári vélemény a magyarérettségiről: viszonylag könnyű szöveget kaptak a diákok Érettségi-felvételi
Eduline

Megvan az első szaktanári vélemény a magyarérettségiről: viszonylag könnyű szöveget kaptak a diákok

Érettségizőbarát szöveget kaptak a diákok a magyarérettségi első részében - mondta el az Eduline által megkérdezett szaktanár. Szerinte a diákok az időbe is bele fognak férni.

Közzétették a középszintű magyarérettségi és az emelt szintű vizsga hivatalos megoldásait is.

Ahogy már írtunk róla, a könyvek történetéről, olvasásról és a kódexekről kaptak szövegértési feladatot a középszinten vizsgázók az idei magyarérettségi első részében – a vizsgázóknak először értelmezniük kell a kétoldalas szöveget, majd különféle feladatokat kell az alapján megoldaniuk, tudta meg az Eduline. Szintén az első részhez tartozó szövegalkotási részében pedig a sportról és testnevelésről szóló érvelést vagy egy egészségügyi problémákról szóló hivatalos levelet kell írniuk a diákoknak.

A magyartanár szerint az idei feladatsor a vizsgázóbarát érettségik közé tartozik. "A diákoknak lesz elég idejük megoldani a feladatsort, ugyanis a legtöbb kérdés a szövegből visszakereshető információkra kérdez rá" -A szöveg ráadásul olyan témát érint, amivel a diákok akár több órán is találkozhattak a középiskolai éveik alatt.

Szerinte valószínűleg az érvelést fogják választani a diákok, mivel azt rövidebb idő alatt meg lehet oldani, mint a hivatalos levelet. Bár szerinte a feladat meghatározásában van kétértelműség, a többség ennek áll majd neki. A két feladat támájával kapcsolatban azt mondta, a feladatok aktuálisak és a diákok számára is ismerősek.

A magyarérettségiről szóló, folyamatosan frissülő tudósításunkat itt találjátok:

2020-as magyarérettségi: feladatok és megoldások elsőként nálunk!

Ma a magyarral indul az idei érettségi időszak. Kövessetek minket a legfontosabb információkért és szaktanári véleményekért. Ma is folyamatosan tudósítunk a nap eseményeiről, és ahogy már megszoktattátok, délután jövünk az idei középszintű érettségi szaktanár által kidolgozott, nem hivatalos megoldásával. A magyar nyelv és irodalom érettségi nap szakmai támogatását, köszönjük a PTE Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karának.

Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2020-as érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.