"Emelt szinten olyan feladat is volt, amit már nem vettünk az órákon" Érettségi-felvételi
Eduline

"Emelt szinten olyan feladat is volt, amit már nem vettünk az órákon"

A magyarból emelt szinten érettségiző diákok azt mondták az Eduline-nak, hogy több olyan témakör is szerepelt a feladatsorban, amit a járványhelyzet miatt már nem tudtak átvenni az órákon, vagyis "új írókkal és művekkel" találkoztak a vizsgán.

Így kellett megoldani a középszintű magyarérettségit - itt a hivatalos megoldás

Emelt szinten érettségiztetek magyarból? Mutatjuk a hivatalos megoldókulcsot

Mi Radnótinál hagytuk abba a tanulást, Márait már nem vettük, ezért meglepődtem mikor a feladatok között a Halotti beszéd szerepelt tőle - mesélte Dóra, a Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium végzőse. Ennek ellenére azt mondta, összességében nehezebb feladatlapra számított:

ha jól megnéztük a szóbeli témaköröket, akkor nem volt nehéz.

Szerinte sok mindent ki lehetett következtetni, megfoghatóak voltak a kérdések, és nem kellett elvont dolgokra figyelni. Réka azonban, a Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium érettségizője már máshogy látja a mai vizsgát. Szerinte a korábbiakhoz képest nehezebb volt a vizsga. De azt ő is kiemelte, hogy az elmaradt faktok és a fokozott helyzet miatt sok 12. évvégi anyag kimaradt.

A Halotti beszédhez kapcsolódó régies szavakat szinte esélytelen volt felismerni szövegkörnyezet nélkül

- mondta Réka, aki szerint a versfelismerés is nehéz volt.

Az emelt szintű magyarérettségi feladatlapja hasonlóan a középszintűhöz két vizsgarészből állt. Az első feladatlap egy szövegértési és nyelvi-irodalmi műveltségi feladatsorból állt, a második pedig szövegalkotási feladatokból. Ahogyan azt a megkérdezett diákok említették, a szövegértés résznél Márai Sándor Halotti beszédje szerepelt.

A második részben két különböző témáról szóló és műfajú szöveget kellett megírni. Egy műértelmező szöveget 400-800 szóban, és egy reflektáló szöveget 150-450 szóban. A műelemzés Szabó Lőrinc Májusi orgonaszag című verséhez kapcsolódott, a reflektálás pedig a mesék szerepére fókuszált.

A magyarérettségiről szóló, folyamatosan frissülő tudósításunkat itt találjátok:

2020-as magyarérettségi: feladatok és megoldások elsőként nálunk!

Ma a magyarral indul az idei érettségi időszak. Kövessetek minket a legfontosabb információkért és szaktanári véleményekért. Ma is folyamatosan tudósítunk a nap eseményeiről, és ahogy már megszoktattátok, délután jövünk az idei középszintű érettségi szaktanár által kidolgozott, nem hivatalos megoldásával. A magyar nyelv és irodalom érettségi nap szakmai támogatását, köszönjük a PTE Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karának.

Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2020-as érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.