5 hasznos tanács érettségiző diákoknak Jocó bácsitól Érettségi-felvételi
Eduline

5 hasznos tanács érettségiző diákoknak Jocó bácsitól

Jocó bácsi, vagyis Balatoni József történelemtanár szerint az eddigi bizonytalanság mostanra sem oldódott az érettségi kapcsán, még inkább újabb kérdések kavarognak mindenkiben. Emiatt összeírt öt hasznos tanácsot a diákok számára, amellyel könnyebben túllendülhetnek ezen a néhány napon.

Azt vártuk, hogy egy kicsit oldódjon a bizonytalanság. Hát, nem sikerült. Hirtelen annyi kérdés merült fel, hogy talán jobb volt a bizonytalanság. De talán jövő hétre tisztázódik ez a rengeteg felmerült kérdés, ami most közel 100 ezer érintett diákban, tanárban kavarog - írta Jocó bácsi Facebook-posztjában a tegnap kiderült hivatalos érettségi javaslattal kapcsolatban. Addig is gondoljátok át a következő hasznos tanácsokat:

  1. A legfontosabb, hogy az érettségi előtt álló diákok most próbáljanak megnyugodni. Tudom, nehéz. De az idegeskedés most nem segít.
  2. Még 24 nap van a tervezett írásbeli vizsgáig. Most még nagyobb itt a tét, hisz kiesett a "ha nem sikerül jól, majd az szóbelivel javítok" lehetőség. Szóval most csak erre kell koncentrálni.
  3. Oldják meg az összes régi feladatsort, amit csak tudnak, mert ezzel kialakul egyfajta rutin a feladatokhoz szükséges megoldási stratégiákban. Ez most nagyon fontos.
  4. A szóbelit akkor a jelen állapot szerint el kell engedni, a tételeket félretenni, és tényleg csak az írásbelire koncentrálni.
  5. Jó döntést kell hozni. Bár lehetőség nem érettségizni, halasztani egy évvel, én mégis azt gondolom, hogy érdemes inkább most, ebben a kaotikus helyzetben érettségizni, mint egy év kihagyás után vizsgázni. Ezt most nagyon kell mérlegelni. Tudom, nehéz. Nagyon.

A történelemtanár hozzátette: nekünk tanároknak, szülőknek pedig most az a feladatunk, hogy a lehető legjobb tudásunk szerint segítsük a diákokat át ezen a nehéz időszakon.

„Szerintem a kötelező emelt szintű érettségi követelményét a felvételihez most kapásból törölni kellene"

Bár döntés még nem született a 2020-as érettségiről, Maruzsa Zoltán, a köznevelési államtitkár beszámolt a kormánynak adott javaslataikról, miszerint csak írásbeli vizsgákat szerveznének majd. De valóban az lenne a legjobb megoldás, ha elmaradnának a szóbelik? Olvasói levelek közül válogattunk.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hirdetés
Ez az egyik legnépszerűbb feladat a magyarérettségin, pedig vannak buktatói Érettségi-felvételi Szabó Fruzsina

Ez az egyik legnépszerűbb feladat a magyarérettségin, pedig vannak buktatói

Nem lesz egyszerű dolguk az idén érettségizőknek: fél év otthoni tanulás után kell jól teljesíteniük az írásbeli vizsgákon. A következő két hétben az Eduline-on szaktanárok segítségével járunk utána, hogyan lehet felpörgetni a felkészülést a vizsgák előtti napokban, milyen buktatói vannak a különböző feladattípusoknak, mire érdemes odafigyelni. Cikksorozatunk első részében a középszintű magyarérettségi érvelési feladatával foglalkozunk.