Ennyi többletpont jár hátrányos helyzetért a 2020-as felvételin Érettségi-felvételi
Eduline

Ennyi többletpont jár hátrányos helyzetért a 2020-as felvételin

Kik kaphatnak többletpontot hátrányos helyzet miatt és hány éves korig? Milyen igazolásra van szükség? Itt vannak a tudnivalók.

Hátrányos helyzet miatt 40 többletpont jár a 25 évnél fiatalabb jelentkezőknek minden alapképzési szakon, osztatlan mesterképzésen, illetve felsőoktatási szakképzésen, kivéve, ha gyakorlati vizsga alapján számítják a felvételi pontszámot.

Azok kaphatnak többletpontot, akik rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultak, és ez alapján - a gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság megállapításával egyidejűleg vagy később, külön döntésben - a település jegyzője vagy a gyámhatóság megállapítja, hogy a jelentkező hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű. A hátrányos helyzetről való döntést mindkét esetben kérelmezni kell, és a gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultsággal egyező időtartamban kell fennállnia.

A hátrányos helyzetet akkor állapítják meg, ha alacsony a szülők iskolai végzettsége vagy foglalkoztatottsága, vagy elégtelen lakókörnyezetben, illetve lakáskörülmények között él a jelentkező. Halmozottan hátrányos helyzetű, akinek esetében ezek közül legalább kettő fennáll, továbbá az, akit nevelésbe vettek vagy azt követően utógondozói ellátásban részesül és tanulói vagy hallgatói jogviszonyban áll.

Fontos, hogy a jogosultságot a jegyző vagy a gyámhatóság igazolásával, illetve határozatával kell igazolni. A hátrányos helyzetnek a felvételi tájékoztató megjelenése és 2020. július 9. közötti időszakban fenn kell állnia - olvasható a tájékoztatóban.

A 2020-as felvételivel kapcsolatos összes cikkünket itt olvashatjátok, a többletpontok teljes listáját pedig itt találjátok.

Ezt tanulhatjátok a legnépszerűbb képzéseken: infók és szakleírások

Kíváncsiak vagytok, melyik képzések voltak a legnépszerűbbek tavaly? Az elmúlt hetekben a top 5-ös lista képzéseinek részleteit dolgoztuk fel, ezeket nézhetitek meg most összegyűjtve.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.