Oktatási naptár: fontos események és határidők az év végéig Érettségi-felvételi
Eduline

Oktatási naptár: fontos események és határidők az év végéig

Milyen dátumokat kell megjegyezniük a keresztfélévben és a jövőre felvételizőknek, illetve a középiskolába jelentkezőknek? Milyen fontos események várhatóak még az idén az oktatás területén? Itt a teljes lista.

November 20.

Legkésőbb ezen a napon kell hitelesítenetek a jelentkezéseket a keresztféléves felvételin. Ezt ügyfélkapun keresztül vagy postai úton tehetitek meg. A részleteket és a felvételivel kapcsolatos további teendőket itt találjátok.

November 22.

Eddig a napig adott haladékot a kormánynak a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) követeléseik teljesítésére, a béremelésre és óraszámcsökkentésre vonatkozó javaslatukkal kapcsolatos döntésre. A dokumentumot a PSZ információi szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma nemsokára a kabinet elé terjeszti. Ha a szakszervezet nem lesz elégedett a döntéssel, januárban sztrájkolhatnak is a tanárok.

November 30.

Közben november 30-ára tüntetést is szervez a PSZ. Közleményükben azt írták: bárhogy is dönt a kormány az Emmi béremelési javaslatáról, a közoktatásban évek óta meglévő gondok, ide értve az óvodákat is, továbbá a parlament előtt lévő új szakképzési törvényjavaslat miatt elkerülhetetlennek látszik a tüntetés.

December 6.

Eddig a napig kell jelentkezniük a diákoknak a középiskolai felvételi központi írásbeli vizsgájára. Az Oktatási Hivatal honlapján már elérhető a jelentkezési lap és a vizsgaszervező intézmények listája, illetve lehet böngészni a tanulmányi területeket és felvételi tájékoztatókat is. A középfokú iskolákba február 19-ig kell majd jelentkezni. Az írásbelire való jelentkezésről és a rangsorolásról itt olvashattok részletesen, a középiskolai felvételivel kapcsolatos összes cikkünket pedig itt találjátok.

December 11.

Eddig jelentkezhetnek a hátrányos helyzetű, 8. évfolyamos diákok az előkészítő évfolyamot és kollégiumi helyet biztosító Arany János Tehetségggondozó Programra. A részleteket itt találjátok.

December 19-20.

Várhatóan ekkor jelenik meg a 2020-as felvételi tájékoztató a szeptemberben induló felsőoktatási képzésekkel és a részletes pontszámítási szabályokkal. Az már biztos, hogy a középfokú komplex nyelvvizsga nem lesz alapkövetelmény, az egy emelt szintű érettségi viszont igen, de többletpont is jár érte. Itt olvashatjátok a részleteket.

Hamarosan kezdődik a vizsgaidőszak: infók és tippek a következő hetekre

Hamarosan itt a vizsgaidőszak, a legtöbb egyetemi könyvtár pedig alkalmazkodik a hallgatók igényeihez és meghosszabbítják a nyitvatartási idejüket. Ez jó hír azoknak, akik az utolsó pillanatig halogatják a felkészülést, illetve a zajos kollégiumban lakóknak is, akik csendes környezetben szeretnének felkészülni a vizsgákra.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.