Így ronthatjátok el a felvételit az utolsó napon: három hiba, amit el kell kerülni Érettségi-felvételi
Eduline

Így ronthatjátok el a felvételit az utolsó napon: három hiba, amit el kell kerülni

Már csak ma lehet jelentkezni a keresztféléves felvételire, most összeszedtük azokat a hibáknak, amikre még az utolsó pillanatban is érdemes odafigyelni, elkerülni.

1. Nem veszitek komolyan a határidőt

A jelentkezési határidő után egyetlen jelentkezést sem fogadnak el, ezért a november 15-i határidőt komolyan kell venni. Ugyanígy fontos a hitelesítés határideje is, amely az idén november 20-a - ha nem hitelesítitek az elektronikus jelentkezési lapot, érvénytelen lesz a felvételi kérelmetek.

2. Nem fizetitek be az eljárási díjat

A felvételi kérelem díjmentes, ha legfeljebb három szakot jelöltök meg (ha ugyanannak a szaknak az önköltséges és az állami ösztöndíjas verzióját is megjelölitek, az - bár külön sorban kell feltüntetni - eljárási díj szempontjából egy jelentkezési helynek minősül). Ezen felül két szakot jelölhettek meg, ezért azonban képzésenként 2000-2000 forintot kell fizetni. Az eljárási díj befizetésének határideje szintén november 15. A kiegészítő díjat átutalással vagy internetes fizetésre alkalmas bankkártyával rendezhetitek.

3. Nem minden dokumentumot adtok be

A jelentkező egyéni döntése, hogy pontszámítását milyen eredmények alapján kezdeményezi, ezért figyelnie kell arra, hogy minden olyan dokumentumot benyújtson, amely alapján pontot szeretne számíttatni. A jelentkezési határidőig rendelkezésre nem álló dokumentumok benyújtásának határideje 2020. január 9.

Ma még lehet jelentkezni a keresztféléves felvételire: kérdések és válaszok

Péntek éjfélig lehet leadni a jelentkezést a februárban induló egyetemi, főiskolai képzésekre. Itt vannak a legfontosabb tudnivalók.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések Közoktatás Székács Linda

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések

Elsorvasztanák a vegyes csoportokat, a nagycsoportosok már az óvodán belül az iskolára készülhetnek, tucatnyi óvoda bezárásáról döntöttek az önkormányzatok az ország legkülönbözőbb helyszínein. Ez csak néhány példa azok közül, hogy februárban milyen, az óvodai nevelést érintő hírek jelentek meg. Minden jel arra utal, hogy a következő időszakban teljesen átalakulhat a legkisebbek nevelése. Összeszedtük, mik az eddigi legfontosabb tervezetek és intézkedések.