Több mint 53 ezren tanulhatnak alapszakon, 11 ezren pedig mesterképzésen idén ősztől Érettségi-felvételi
Eduline

Több mint 53 ezren tanulhatnak alapszakon, 11 ezren pedig mesterképzésen idén ősztől

Ennyien kerültek be idén a különböző képzési szintekre. 53 587 hallgató tanulhat szeptembertől alapszakos gólyaként

Arról is beszámoltunk már, hogy idén 112 ezer jelentkező közül 78 900-an kerültek be a 2019-es felvételin valamelyik egyetemre vagy főiskolára. De milyen képzési szinten tanulhatnak majd a felvettek? Az Oktatási Hivatal adatai alapján idén is alapképzésre jelentkeztek és kerültek be a legtöbben.

Felvételi: így lehet reklamálni a felvételi eredmény ellen

Idén közigazgatási pert kell indítania annak a felsőoktatásba jelentkezőnek, aki szerint az Oktatási Hivatal (OH) besorolási döntése jogsértő.

Az idei felvételin is alapképzésre jelentkeztek, és kerültek be a legtöbben. A felvételizők közel kétharmada, azaz 53 587 hallgató tanulhat szeptembertől alapszakos gólyaként. Osztatlan képzésre 2019-ben 7395-en, mesterképzésre pedig 11 469-en kerültek be. Felsőoktatási szakképzésre is sokan kerültek be idén, pontosan 6449-en kerültek be.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Az Egyesült Királyságban vagy az USA-ban jobb egyetemre járni? Felsőoktatás Vendégszerző

Az Egyesült Királyságban vagy az USA-ban jobb egyetemre járni?

Sokan álmodoznak arról, hogy külföldön tanuljanak, de amikor választani kell a brit és az amerikai egyetemek között, könnyű elveszni. Mindkét rendszer világszínvonalú, mégis másképp működik: eltér a tanórák felépítése, a felvételi folyamata, a közösségi élet és a mindennapok ritmusa. Ritli Zsanett írása, aki a University of St. Andrews alumnájaként és jelenlegi Fulbright-ösztöndíjas NYU hallgatóként mindkét felsőoktatási rendszerben első kézből szerzett tapasztalatot.