Felvételi kisokos: ha felvettek, az egyetemről is jön határozat? Érettségi-felvételi
Eduline

Felvételi kisokos: ha felvettek, az egyetemről is jön határozat?

Felvettek az egyetemre, de nem tudjátok, mi a következő lépés? Hamarosan erről is érkezik tájékoztatás.

Ha ti is bekerültetek az egyetemre vagy a főiskolára, akkor hamarosan ti is megkapjátok az Oktatási Hivatal által küldött besorolási döntést. Fontos, hogy az erről szóló határozatot nem postán kapjátok majd meg, hanem az E-felvételi felületének Hivatalos iratok menüpontjából tölthetitek majd le.

Felvételi: így lehet reklamálni a felvételi eredmény ellen

Idén közigazgatási pert kell indítania annak a felsőoktatásba jelentkezőnek, aki szerint az Oktatási Hivatal (OH) besorolási döntése jogsértő.

A besorolási határozat elérhetővé válásáról az Oktatási Hivatal e-mailben értesít majdn benneteket legkésőbb augusztus 5-ig – hívja fel a figyelmet a felvi.hu. A besorolási döntésben tájékoztatást kaptok a jogorvoslat lehetőségéről is.

Az egyetemről is jön határozat?

Igen, a sikeres felvételizőknek a felsőoktatási intézmények külön felvételi határozatot is küldenek – ebben benne lesznek a fontos határidők, feladatok és a beiratkozásról is lesznek  benne információk. Erről legkésőbb augusztus 8-ig kaptok majd értesítést, szintén elektornikus formában.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Központi írásbeli 2026: itt vannak a korábbi évek negyedikes feladatlapjai és megoldókulcsai matekból Közoktatás Kurucz Tünde

Központi írásbeli 2026: itt vannak a korábbi évek negyedikes feladatlapjai és megoldókulcsai matekból

2026. január 24. - bár még messzinek tűnik, de ezen a napon írják a nyolcosztályos gimnáziumba készülő negyedikesek is a központi írásbelit magyarból és matekból. Mivel a feladatsor szerkezetében nagyon hasonlít most is a korábbiakra, ezért mutatjuk az elmúlt három év feladatlapjait és megoldókulcsait matekból.