Megbukott, puskázott és még hamisított is egy zalai fiatal az érettségin Érettségi-felvételi
MTI

Megbukott, puskázott és még hamisított is egy zalai fiatal az érettségin

Közokirat-hamisítás és hamis magánokirat felhasználása miatt emelt vádat a Nagykanizsai Járási Ügyészség egy zalai fiatal ellen, aki a központi informatikai rendszer hibáját kihasználva meghamisította a bukott érettségi vizsgájának dokumentumát.

Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-nek hétfőn adott tájékoztatása szerint a jelenleg 19 éves fiatalember tavaly fejezte volna be a tanulmányait az egyik nagykanizsai szakképző iskolában. Matematikából azonban megbukott, ezért rendes érettségi vizsgára nem mehetett, a megfelelő érdemjegyekkel lezárt tárgyakból azonban előrehozott érettségit tehetett tavaly júniusban.

Ezen a vizsgán négy tárgyból vizsgázott, magyarból és történelemből azonban - mobiltelefonjával internetre csatlakozva - puskázni próbált, azonban ezt észrevették a felügyelő tanárok. A két tárgyból a fiatalember vizsgaeredményeit két nappal később a vizsgabizottság érvénytelenítette, a harmadik tárgyból pedig megbukott, így ebből javítóvizsgára kötelezték.

Érettségi statisztikák: csökkent a végzősként érettségizők száma 2019-ben

Múlt héten tette közzé az Oktatási Hivatal az idei érettségi vizsgák statisztikáit. Így alakult a vizsgázók száma az elmúlt években.

A történtek miatt a fiatal a vizsgák után egy, az érettségi törzslaphoz hasonló tartalmú törzslapkivonatot kapott, aminek záradéka tartalmazta, hogy szabálytalanság elkövetése, illetve a bukás miatt csak javítóvizsgákat tehet. A kétszintű érettségi szoftver rendszerhibája miatt azonban hiába érvénytelenítette a szabálytalanság miatt a vizsgabizottság a vizsgaeredményeket, a szoftverben egyszer érvényesként rögzített és lezárt adatot utólag nem lehetett módosítani, emiatt a két tárgy rovatában a záradék ellenére elégséges osztályzat szerepelt.

Az elírást a fiatal észrevette, de erről senkinek nem szólt, helyette a törzslapkivonat záradékrészét lefényképezte, majd számítógépével átszerkesztve úgy módosította, hogy csak egy tárgyból kelljen javítóvizsgát tennie. Az általa kinyomtatott hamis törzslapkivonattal tavaly ősszel egy másik nagykanizsai középiskolában jelentkezett érettségire, ott azonban ellenőrzéskor kiderült a hamisítás, ami miatt rendőrségi feljelentést tettek.

Idén felvételiztek? Itt kiszámolhatjátok a pontjaitokat

Ha szeretnétek biztosra menni, már feltöltöttetek minden fontos dokumentumot, és szívesen kalkulálnátok a pontjaitokkal, próbáljátok ki az Eduline pontszámító kalkulátorát. Számolgatnátok? Itt megnézhetitek, milyen adatokat kell megadnotok, melyik pontszámítással jártok jobban, és hogyan működik a kalkulátor.

„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban Campus life Kurucz Tünde

„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban

1956. október 23-án délelőtt még megtartották az órákat a BME-n, az ELTE rektori tanácsa kiállt a diktatúra ellen tüntetést szervező hallgatók mellett és az egyetem oktatói a diákokkal együtt vonultak a békésnek induló demonstráción, mely végül az ÁVH sortüze után a Magyar Rádió épületének elfoglalásához vezetett.