Ezekre a dokumentumokra lesz szükségetek, ha kollégiumi szobát szeretnétek Érettségi-felvételi
Eduline

Ezekre a dokumentumokra lesz szükségetek, ha kollégiumi szobát szeretnétek

Vége az érettségiknek, a felvételi is hamarosan lezárul már csak a ponthatárok vannak hátra. Hamarosan azonban jön egy újabb fontos jelentkezési időszak: a kollégiumi. Összeszedtük, milyen adatokra, dokumentumokra lesz szükségetek a jelentkezéshez.

A kollégiumi férőhelyeket általában szociális alapon osztják ki: van, ahol csak államilag az támogatott hallgatók, és olyan is van, ahol önköltséges formában tanulók is kaphatnak szállást. Ezen felül több olyan egyetem is van, ahol az elsőéveseknek nagyobb eséllyel biztosítanak férőhelyeket. Arról, hogy mennyiért kaphattok kollégiumi férőhelyet fővárosi kollégiumi szobában, bővebben itt olvashattok.

A tanulmányi eredmény is számít

Első körben szükségetek lesz az érettségi bizonyítványotokra, hiszen a legtöbb helyen nézik a tanulmányi eredményeket.

Jövedelemigazolás

Ezen felül fontos, hogy a szüleitek jövedelemigazolását is beszerezzétek, ügyelve arra, hogy három hónapnál nem régebbi iratokat csatoljatok. Érdemes odafigyelni a dátumokra, ugyanis van, ahol ennél is frissebb dokumentumokat kérnek. Ezért érdemes ellenőrizni a kollégiumi pályázati szabályzatot azon az egyetemen, ahova jelentkeztetek.

Ennyiért lakhattok budapesti kollégiumban szeptembertől

Egyetemi kollégiumba készültök szeptembertől? Új cikksorozatunkban utánajárunk, milyen kiadással kell számolnotok, ha kollégiumba költöznétek. A budapesti egyetemek kollégiumainak árairól olvashattok.

Tanulói jogviszony

Ha van eltartott a családban, tehát mondjuk van egy kiskorú testvér, aki iskolába jár, akkor szükség lesz az ő tanulói jogviszonyát igazoló papírra is.

Bejelentett lakhely

Ami még döntő lehet, az az egyetem-lakhely távolság. Ezt is igazolni kell papírokkal, bejelentett állandó lakcímmel.

Hátrányos helyzet

Ha van, akkor mellékelni kell a hátrányos helyzetet igazoló papírokat is, hiszen azok is pontot érnek a kollégiumi felvételin.

Amint megkezdődik a jelentkezés, az adott egyetem közzéteszi a kollégiumi jelentkezési szabályokat, abból mindent megtudhattok, de addig is érdemes néhány dolgot beszerezni. Minél előbb megvannak a hivatalos dokumentumok, annál jóbb, hiszen így a későbbiekben már nem kell ezek miatt aggódnotok.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hirdetés
Vége a covid-oktatásnak, mától újra megtelnek élettel az iskolák Közoktatás Tóth Alexandra

Vége a covid-oktatásnak, mától újra megtelnek élettel az iskolák

Május 10-től a felsősöknek és a középiskolásoknak is újraindul a jelenléti oktatás. Sokan azonban úgy érzik, ennek még nincs itt az ideje a járvány miatt, mások pedig feleslegesnek tartják, hogy a tanév utolsó honapjára kell visszatérni az iskolákba. Mit tehetnek azok a szülők, aki a továbbiakban is otthon tartanák a gyereküket, illetve milyen járványügyi intézkedésekkel kell számolni az intézményekben? Most minden kérdést megválaszolunk.