Elkezdődött az angolérettségi, három óra munka vár a diákokra Érettségi-felvételi
Eduline

Elkezdődött az angolérettségi, három óra munka vár a diákokra

Reggel 8-kor megkezdődött az angolérettségi - középszinten 180, emelt szinten 240 percük lesz a négy részből álló feladatlap megoldására a diákoknak.

A középszintű angolérettségi hivatalos megoldását itt, az emelt szintű írásbeli megoldását pedig itt nézhetitek meg.

Angolérettségi: az összes feladatlap és megoldás egy helyen

Középszinten az angol nyelv írásbeli ideje 180 perc, ebből az első rész, az olvasott szöveg értése 60 perces. A második rész a nyelvhelyességi feladatsor megoldása, amire 30 perc áll a diákok rendelkezésére. Ezután szünet következik, majd a hallott szöveg értése részre 30 percet, végül az íráskészségi feladatsorra 60 percet kapnak a vizsgázók.

Emelt szinten 240 perc áll a diákok rendelkezésére. A vizsgán az előzőekben is felsorolt összetevők szerepelnek ugyanabban a sorrendben, de a feladatok megoldására fordítható időtartam sorrendben 70, 50, 30, 90 perc.

Az angolérettségiről itt találjátok folyamatosan frissülő tudósításunkat:

2019-es angolérettségi: feladatok és megoldások elsőként itt!

Csütörtökön az angolvizsgákkal folytatódik a 2019-es májusi érettségi időszak. Ahogy megszokhattátok, reggeltől estig beszámolunk a legfrissebb hírekről, a feladatokról, és 13 órakor jövünk a nem hivatalos, szaktanár által kidolgozott megoldásokkal. Az angol érettségi nap szakmai támogatását és a feladatok megoldásához nyújtott segítséget köszönjük az Euroexam Vizsgaközpontnak.

Az íráskészség vizsgarész esetében a feladatok megoldásához mindkét szinten használható nyomtatott szótár, a többi vizsgarésznél semmilyen segédeszköz nem alkalmazható. Az egyes vizsgaösszetevők értékelése emelt és középszinten is független egymástól, és a javítás központilag kidolgozott útmutató alapján történik.

Black Friday és tündérmesék: ezek a témák is szerepelnek az angolérettségi második részében

A Black Fridayról és a tündérmesékről is kaptak szövegeket a diákok a középszintű angolérettségi második, nyelvhelyességi részében.

Földrengések és egy furcsa kínai vizsgafeladat a középszintű angolérettségi első részében

Földrengésekről és egy komoly vitát kiváltó vizsgafeladatról is kaptak szöveget a diákok a középszintű angolérettségi első, szövegértést mérő részében.

Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2019-es érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.