A diákok az emelt szintű angolérettségit is könnyűnek tartják Érettségi-felvételi
Eduline

A diákok az emelt szintű angolérettségit is könnyűnek tartják

Milyen volt az emelt szintű angolérettségi? Diákok számolnak be a tapasztalataikról.

Angolérettségi: az összes feladatlap és megoldás egy helyen

A diákok elmondása szerint az emelt szintű angolérettségi szövegértési feladatai között volt egy angol parlamenttel kapcsolatos szöveg. A levél témái között szerepelt egy fotós tanfolyamra jelentkező feladat, valamint egy internetes posztra is kellett reagálni. Ez utóbbi a magánszféra határaihoz kapcsolódott, arról kellett véleményt fogalmazni, hogy mit gondolnak arról, hogy valakit kamerával figyeltetnek meg. A hallásértés részében volt egy nevelőt kereső család beszélgetéséről, egy vicc címéről és egy kötéltáncosról szóló feladat is.

Az olvasott szövegértés nem volt vészes, az első szöveg viszont túl hivatalos volt. A nyelvhelyesség az eddigi évek feladatsoraihoz hasonló volt, de a hallott szövegértésben olyan feladatok szerepeltek, amelyek az előző évekre egyáltalán nem voltak jellemzőek

- írta egy érettségiző az Eduline-nak, akinek az egyik fő tárgya az angol, mert angol és történelem szakos tanár szeretne lenni.

A középszintű angolérettségi hivatalos megoldását itt, az emelt szintű írásbeli megoldását pedig itt nézhetitek meg.

"Egyáltalán nem találtam nehéznek az idei feladatsort. Amiket gyakoroltam, ennél a vizsgánál sokkal nezezebbek voltak" - mondta az Eduline-nak egy másik vizsgázó, aki hozzátette, hogy a többiek szerint is könnyű feladatsor volt az idei.

"Az első rész, az olvasott szöveg értése szerintem a megszokott szintű volt, a feladatok nem voltak se nehezek, se nagyon könnyűek. Témájuk számomra kifejezetten érdekes volt, így azzal meg voltam elégedve" - írta az Eduline-nak egy érettségiző, aki szerint a második rész, a nyelvhelyesség szintén a már jól megszokott és begyakorolható típusú feladatokból állt. A harmadik rész, a hallott szöveg értése már kicsit hullámosabbra sikeredett - tette hozzá. "Az első két feladat meglepően könnyű volt, annak ellenére, hogy az első feladat típusával még nem találkoztam a gyakorlások során. A hallgatás harmadik feladata azonban az első kettő után sokkal nehezebbnek bizonyult. A szöveg gyors volt, és akár 3-4 szót is le kellett írni ahhoz, hogy biztosan elfogadják a választ (szerintem). Önmagában ez a rész sem volt annyira vészes, de a hallgatás első két feladat szintjéhez képest újra fel kellett venni a vizsga ritmusát, mert ez valóban az emelt szint nehezebb feladatai közé tartozott. Alapvetően úgy gondolom, csak gyakorlás kérdése volt minden" - mesélte egy diák.

"Az olvasott szövegértés feladatot egyszerűnek tartottam, egy-két pont volt, aminél kicsit elbizonytalanodtam a kétértelmű mondatok miatt" - számolt be egy érettségiző az Eduline-nak, hozzátéve:

Például volt egy feladat, ahol ki kellett választani négy lehetőség közül a helyeset, és valójában egyik lehetőség sem volt helyes

- mindegyikbe bele lehetne kötni, hogy miért helytelen, ezért nagyon kíváncsi vagyok ezek megoldására. "A nyelvtani része is pofonegyszerű volt - 10 perc alatt elkészültem vele - ez senkinek sem okozhatott nehézséget szerintem. A levélírás résznél egyszerű témákról kellett írni. Szerintem az emelt szintű érettségire nem sokkal kellett többet tanulni, mint a középszintűre, mégis magasabb szintje van, és nagyobb eredménynek is számít, ezért ajánlom is a jövőre érettségizőknek" - tette hozzá.

Emelt szinten az angol nyelv írásbeli ideje 240 perc volt, ebből az első rész, az olvasott szöveg értése 70 perces volt. A második rész a nyelvhelyességi feladatsor megoldása, amire 50 perc állt a diákok rendelkezésére. Ezután szünet következett, majd a hallott szöveg értése részre 30 percet, végül az íráskészségi feladatsorra 90 percet kaptak a vizsgázók. Összesen 120 pontot szerezhetnek a vizsgázók az írásbelin.

2019-es angolérettségi: feladatok és megoldások elsőként itt!

Több mint 64 ezren vizsgáznak ma angolból közép- és emelt szinten

Az angol nyelvi írásbelikkel folytatódtak az érettségi vizsgák csütörtökön országszerte.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.