Melyik szakra a legnehezebb bejutni? Ezekért volt a legnagyobb a verseny tavaly Érettségi-felvételi
Eduline

Melyik szakra a legnehezebb bejutni? Ezekért volt a legnagyobb a verseny tavaly

Melyik alapszakokra jelentkeztek a legtöbben a tavalyi felvételin és ezek közül melyikre a legnehezebb bejutni? Mutatjuk.

A 2018-as felvételi legnépszerűbb képzése a gazdálkodási és menedzsment volt, amelyet 4220 felvételiző választott első helyen, felvenni azonban épphogy a 15 %-ukat vették fel (695 hallgatót) államilag támogatott helyre. A második legtöbben a mérnökinformatikus szakot jeltölték (összesen 3571-en), itt már a jelentkezők több mint fele került be államilag támogatott képzésre. A harmadik legnépszerűbb szak pedig az ápolás és betegellátás volt 3277 jelentkezővel, ahová szintén a jelentkezők több mint fele került be állami helyre.

Az óvodapedagógus és a pszichológia képzést is mintegy háromezren választották a 2018-an felvételin első helyen. Előbbire 1552 hallgatót, utóbbira pedig 771 hallgatót vettek fel állami ösztöndíjas képzésre. Vagyis a pszichológia szak esetében a felvettek száma épphogy elérte a jelentkezők negyedét.

Jó hír a felvételizőknek: több szakon is csökkentették a 2019-es előzetes ponthatárokat

Mit lehet tudni a 2019-es felvételi előzetes ponthatárairól? Olvasói kérdésre válaszolunk.

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő? Közoktatás Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő?

Idegen nyelven tanult tantárgyak, anyanyelvi tanárok, részben idegen nyelven tett érettségi vizsga, sőt akár díjmentesen megszerzett felsőfokú nyelvvizsga – mindez valós lehetőség azok számára, akik kéttannyelvű gimnáziumot vagy nyelvi előkészítő évfolyamot választanak. De vajon kinek való ez a képzési forma, és miben különbözik a „klasszikus” gimnáziumi oktatástól? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, hogy könnyebb legyen a döntés a pályaválasztás előtt álló diákoknak és szüleiknek.