Kosztolányi-idézettel üzent a ballagóknak Hoffmann Rózsa Érettségi-felvételi
Eduline

Kosztolányi-idézettel üzent a ballagóknak Hoffmann Rózsa

Egy Kosztolányi Dezső-idézetet küldött a ballagó diákoknak Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár. Összesen 92 200 végzős középiskolás kezdi meg az érettségi vizsgákat hétfőn.

„A ballagással és az érettségivel életetek fontos állomásához érkeztetek. Felnőttek lettetek: innentől kezdve önállóan, más feladatokat kell majd teljesíteni, hogy boldoguljatok az életben. Egyéni boldogulásotok azonban csak a közösségben, a társadalom keretein belül lehetséges, míg a közösséget is csak az egyén lelki, fizikai gyarapodása emeli fel. Kívánom, hogy keressétek és találjátok meg a felemelkedéshez vezető utat. És hogy ez az út – akármerre kanyarogjon is majd – mindig visszavezessen Magyarországra, a hazánkba” – írja Hoffmann Rózsa.

Ballagó diákok a pécsi Leőwey Klára Gimnázium előtt


Az oktatásért felelős államtitkár a szülőknek és a tanároknak is üzent: „sok munka, lemondás, aggodalom, néha bosszúság, ám még több öröm vezetett idáig. Tisztelet és köszönet illeti Önöket, hogy fogták a gyermekek kezét, és segítették őket ezen a szép, ám nehéz úton. Mint szülő és mint tanár tudom - mert megtapasztaltam -, hogy megérte” – áll a közleményben.

eduline
Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.