Ilyen lesz az idei emelt szintű angolérettségi - feladatok, pontok, szabályok Érettségi-felvételi
Eduline

Ilyen lesz az idei emelt szintű angolérettségi - feladatok, pontok, szabályok

Május 2-án kezdődik a 2011-es tavaszi érettségi időszak, az emelt szintű szóbeli vizsgákat június 2. és 8. között tartják.

A 2011-es érettségi időpontjait itt találod, az emelt szintű szóbeli érettségi tételeket pedig itt: matematika, magyar nyelv és irodalom, történelem.
Az emelt szintű angolérettségi anyaga az ún. Közös Európai Nyelvi Referenciakeret B2 szintjének - a hagyományos elnevezés szerint középszintnek - felel meg. A szóbeli vizsga ideje húsz perc, először egy bemelegítő beszélgetésen, majd egy irányított társalgáson és egy vitán kell részt venned, végül egy kép alapján önállóan kell beszélned egy témáról.

A társalgási feladat előtt nincs felkészülési idő. A tanár megmondja, mi lesz a téma, majd ezzel kapcsolatban kb. öt kérdést tesz fel, melyek között mindig vannak
általánosabbak és személyesebbek, konkrétabbak és elvontabbak.

A társalgás után kapod meg a második feladatot, amelyen a vita alapját képező állítás olvasható – a felkészülésre körülbelül fél perced van. Ezután következnek a képek, amelyeket körülbelül fél percig tanulmányozhatsz. Nem kell párbeszédet folytatnod a tanárral, önállóan kell beszélned a képekről és a témákról - igaz, ha elakadsz, a tanár feltehet segítő kérdéseket.

A szóbeli vizsga értékelése

1. Társalgás
Jártasság a témában, interakció 3
Szókincs, kifejezésmód 3
Nyelvtan 3
Összesen: 9
2. Vita
Vélemény kifejtése, érvelés, interakció 3
Szókincs, kifejezésmód 3
Nyelvtan 3
Összesen: 9
3. Önálló témakifejtés
Összefüggő témakifejtés 3
Szókincs, kifejezésmód 3
Nyelvtan 3
Összesen: 9
A három feladatban együttesen értékelendő
Beszédtempó, hanglejtés, kiejtés 3
A vizsgarész összpontszáma: 30

Forrás: Oktatási Hivatal
Nem vettek fel az egyetemre? Mutatjuk, milyen lehetőségeitek vannak Érettségi-felvételi Gál Luca

Nem vettek fel az egyetemre? Mutatjuk, milyen lehetőségeitek vannak

Megérkeztek a 2025-ös felvételi ponthatárok, ám nem mindenki örülhetett a szerdai SMS-nek. Több tízezer jelentkező maradt le a vágyott szakokról, sőt sokan egyáltalán nem kerültek be semmilyen képzésre. Ha te is azok közé tartozol, akik nem nyertek felvételt, ne keseredj el: több alternatíva is a rendelkezésedre áll. Cikkünkben összegyűjtöttük, milyen lehetőségek közül választhatsz, ha első körben nem sikerült bejutni az egyetemre vagy főiskolára.