Új szakirányú továbbképzést indít a Szent István Egyetem Érettségi-felvételi
Eduline

Új szakirányú továbbképzést indít a Szent István Egyetem

Első ízben indul Magyarországon fürdővezetői szakemberképzés, a Spa Hungary Holding Zrt. és a gödöllői egyetem által konzorciális együttműködési formában megvalósuló képzése január végén kezdődik.

A felsőoktatásban eddig sem alapszakon, sem mesterszakon nem szerepelt olyan program, amely a fürdők irányítását komplex módon ellátni képes szakembereket képezne, és ilyen a szakirányú továbbképzések között sem volt található. „Amikor a Spa Hungary jelezte az egyetemnek, hogy a szakmának szüksége lenne speciális, fürdővezetői felsőfokú végzettségű szakemberekre, a társasággal összefogva közösen kidolgoztunk egy három féléves képzést” - mondta Bártfai Zoltán, a Szent István Egyetem Gépészmérnöki Karának továbbképzési igazgatója.

A Szent István Egyetem Gödöllőn: új szakirányt indítanak

Az önköltséges formában megvalósuló képzésben a mérnöki diplomával rendelkezők fürdővezető szakmérnökként, a nem mérnöki diplomával érkezők fürdővezető szakemberként végeznek az egyetem fürdővezető szakirányú továbbképzési szakán – tette hozzá az igazgató. Négy szakterületről állt össze a komplex képzési anyag, modulrendszerben, és az egészségügyi, műszaki, gazdasági és turisztikai ismereteket öleli fel.    

MTI

Középiskolai felvételi 2026: ezért annyira nehéz jól megírni a központi írásbelit Közoktatás Kurucz Tünde

Középiskolai felvételi 2026: ezért annyira nehéz jól megírni a központi írásbelit

Az 50 pontos matekból 23 pont már átlag feletti eredménynek számított a nyolcadikosoknál a 2025-ös központi írásbelin, de magyarból is átlagosan a diákok nyolcadikban csak 30,3 pontot értek el, azonban a negyedikeseknél és a hatodikosoknál sem volt sokkal jobb a helyzet. Elmagyarázzuk egyszerűen miért annyira nehéz magas pontszámot elérnie még egy színötös tanulónak is.