Pont ott parti: csütörtökön este nyolctól lesznek nyilvánosak a ponthatárok Érettségi-felvételi
Edupress

Pont ott parti: csütörtökön este nyolctól lesznek nyilvánosak a ponthatárok

Néhány nap múlva, július 22-én kiderül, hogy a jelentkezők közül, ki melyik felsőoktatási intézménybe nyert felvételt. Csütörtökön a budapesti Corvin sétányon megrendezendő Pont Ott Partin (POP) hirdetik ki ugyanis hivatalosan a felvételi ponthatárokat. A szervezők ingyenes koncertekkel, beszélgetésekkel, játékokkal várják az eseményre ellátogatókat.

A hiányzó dokumentumaikat a múlt hét csütörtökig lehetett elküldeniük a jelentkezőknek, az utolsó állomáshoz pedig július 22-én érkeznek el a felsőoktatásba igyekvők, a diákok ekkor tudhatják meg ugyanis a ponthatárokat és egyúttal azt, mely egyetemre vagy főiskolára nyertek felvételt.

Immár negyedik alkalommal rendezik meg a Pont Ott Partit, ahol idén is koncertekkel, beszélgetésekkel, játékokkal várják az érdeklődőket. A 16:30-tól kezdődő programok között csapatverseny is szerepel: három-ötfős csapatoknak több helyszínen kell feladatokat teljesíteniük. Kitétel, hogy az egyes csapatokban legalább két felvételiző is szerepeljen. A versenyzők értékes nyereményekért játszanak, így többek között fesztivál belépőjegyeket, illetve ajándékcsomagokat nyerhetnek. A csapatok 15 és 16 óra között regisztrálhatnak.Az ingyenes program során együttesek és zenészek lépnek fel, többek között a Folkfree és a Kiscsillag.

A ponthatárok alakulását itt az eduline-on is nyomonkövetheted, ráadásul részletes elemzéseket, statisztikákat is olvashatsz csütörtök délutántól folyamatosan.

Tavaly a Millenárison várták a ponthatárokat



edupress/eduline
Hét hírei: ezekbe az iskolákba járnak az OKTV döntősei, már szülők és diákok is értékelhetik a pedagógusokat Közoktatás Gál Luca

Hét hírei: ezekbe az iskolákba járnak az OKTV döntősei, már szülők és diákok is értékelhetik a pedagógusokat

Luxus bölcsit és óvodát is talált Hadházy Ákos, melyek több százmilliós támogatásból épülhettek fel. Ezek a legfontosabb dátumok, ha most felvételiztek egyetemre. Nagyon megviselte a diákokat a kompetenciamérés. Kiderült, milyen munkákat vállalnak idén nyáron a diákok - mutatjuk a hét legfontosabb történéseit.